Számos díj után milyen érzés most érdemes művésznek lenni?
– Minden egyes díj, amit kaptam, rendkívül megtisztelő, főleg úgy, hogy még 30 éves sem vagyok. A Magyarország Érdemes Művésze díj ráadásul olyan kiválóságokkal helyez egy sorba, akik a zenei pályájuk mellett komoly társadalmi missziót is végeztek a kultúra terén. A díj tehát művészi elismerés, de egyben annak a munkának a méltatása is, amit a magyar zenei kultúra értékőrzése és a fiatal művészek támogatása érdekében végzek.
Koncertezik, tanít, oktat a Snétberger Zenei Tehetség Központban is, a Virtuózok negyedik szériájában ismét zsűrizni fog, a Cziffra György Fesztivál és a Cziffra Központ művészeti vezetője. Hogyan tud mindemellett egyre komolyabb művészi teljesítményt produkálni?
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »