hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Ehhez a munkához nagyon szeretni kell az iskolámat”
Interjú a budapesti Fazekas Gimnázium volt igazgatójával

2017. 11. 02.
„Negyvenkét évet eufóriában töltöttem el, máig boldoggá tesz, hogy taníthattam, de az igazgatás hiányzik a legkevésbé”– mondja Hámori Veronika. A legendás matematikatanár, az idei Príma Primissima díj egyik jelöltje 15 évig volt a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója.

A Fazekas stabilan tartja első helyét a hazai gimnáziumok rangsorában. Hogyan volt képes megőrizni a színvonalat?

– Van egy olyan érték a Fazekasban, aminek a több mint száz éves létét köszönheti, ez pedig a tudás és a tudás birtokosainak a tisztelete. 1911-ben azért hozták létre, hogy a frissen végzett tanárjelöltek ott gyakorolhassanak. Kezdettől mintaiskola volt, amihez olyan emberek kellettek, akik nemcsak jól tanítanak, hanem módszertant is tudnak tanítani – ez egy külön képesség. Hamar híre ment, hogy kiváló pedagógusok vannak az iskolában, és ez kezdettől odavonzotta a tanulni akaró gyerekeket. S ha valaki ezzel az attitűddel érkezik ide, azt nagyon magas szintre – a képességeinek a határáig – el lehet juttatni. Az eredmények pedig elvitathatlanok.

Nem kevés tapasztalatot jelenthet, hogy az iskola, amely egyben módszertani központ is, az egész 20. századot túlélte.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!