hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Jól érzem magam itt” – Pajor Tamás a Heteknek

2017. 10. 19.
„Fontosnak tartom, hogy konszolidált, kiegyensúlyozott életet éljek, mert az élet sokkal fontosabb, mint az alkotás.” Így vall magáról Pajor Tamás, aki a napokban jelentette meg a limitált példányszámú Pajor Tamás & AMEN 1988-2017 összesítő albumot.

Mennyire befolyásolja egy gyerek jövőjét az, hogy otthon mit, lát és a szülők milyen értékeket vallanak? (Mi leszel, ha felnőtt leszel…)

– Indirekt módon hatott rám is az otthoni környezet, és csak talán felnőtt koromban fogtam fel, hogy mennyire lett része ez a személyiségfejlődésemnek, bár a pályám szempontjából úgy tűnik, nem az otthon látott minta érvényesült. Az én esetemben persze elég nehéz klasszikus értelemben pályaválasztásról beszélni. Alapvetően nem zenésznek tartom magam, hanem mindenekelőtt Isten szolgájának, legalábbis igyekszem ekként megélni a valóságot. Az ehhez kapott csomagban pedig úgy tűnik, hogy a szellemi orientáció, az irodalmi és kommunikációs készségek mellett valamennyire a zenei érzék is helyet kapott. Ez utóbbit, mármint a zene és szöveg közötti sorrendiséget szemlélteti például az is, hogy amikor meghallok egy dalt, elsőként ösztönösen a szövegre figyelek, és csak aztán a zenére.

Vannak az iskolás korodból megőrzött, máig tartó barátságaid? 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!