– Önnek mi a tapasztalata: az emberek érzik annyira értékesnek a házasságukat, párkapcsolatukat, hogy annak megvédése érdekében óvintézkedéseket tegyenek?
– Nagyon eltérő módon viszonyulnak az emberek a házasságukhoz. Az a tapasztalatom, hogy a legtöbben magától értetődőnek veszik, hogy van mellettük valaki, hogy van kivel megosztaniuk az életü-ket. A határvédelem érdekében csak kevesen tesznek előre tudatos lépéseket, hiszen sebezhetetlennek gondolják magukat. Mivel nem áll kifejezetten szándékukban megcsalni a másikat, úgy gondolják, velük ez sohasem történne meg. Így nem is figyelnek oda, hogy kivédjék az esetleges helyzeteket, mígnem egyszer csak…
– Mi tesz értékesebbé a felek számára egy házasságot? Számít a neveltetés, vallásos háttér vagy az, hogy nagy szerelem következtében vágtak bele a kapcsolatba?
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »