hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Máig titkos Magyarország
Gervai András a diktatúra állambiztonságáról

2015. 03. 26.
Bár vannak abszurditásba hajló, a „hülye rendőr” toposzát erősítő részei is, Gervai András Titkos Magyarország című könyve összességében mégis komor képet ad a diktatúra állambiztonságáról. Ami nem is meglepő, hiszen a szol­gálatok a puhuló rendszer ellenére az utolsó pillanatig kitartottak a szocializmus mellett, olyannyira, hogy még 1989-ben is képesek voltak államellenes össze­esküvést kreálni egy röplap miatt. A Heteknek adott interjúban Gervai arról is beszél, mit nem ismerhetünk meg ma sem a múltunkból.

Önre milyen hatással van a saját könyve? Mert például a Lenin-szoborra pingált „hüje” miatt indított titkosszolgálati nyomozásról olvasva nevetni támadt kedvem, hogy „ezek” mekkora kretének voltak még 1981-ben is. De amikor mondjuk a Szabad Európa Rádió hallgatásáért fél évre leültetett munkás történetét olvastam, az vérlázítóan hatott.

– Van még a kötetben két esettanulmány, amely a szolgálatok dilettáns módszereit, vakvágányra futó, groteszk fordulatokban gazdag nyomozását mutatja meg. Az egyik írásnak A helyzet fokozódik, ezért is adtam az Állambiztonsági bohózat több tételben alcímet. A kötet alaphangja azonban komor. A totalitárius állam lepleződik le a maga pőreségében, infernális valóságában. Kutatás, írás közben én is haragot, dühöt, kétségbeesést éreztem. Megrendített a sok emberi dráma, a szenvedés, az árulás, a kisszerűség és a helytállás. Megviselt mások igazságtalan meghurcolása, az, hogy so­kak­nak el nem követett bűnökért kellett bűnhődniük. Néhány naiv, hősködő fiatal például összeesküvés koholt vádjával került börtönbe. Az is megdöbbentő, hogy pszichiáter ügynökök kollégáikról, de a hatalom szemében gyanús pácienseik egészségi állapotáról, problémáiról is jelentettek. A Vaj a fejen című fejezetben szereplő jászsági település lakóinak életét hat ügynök, illetve nyolc hivatalos és társadalmi kapcsolat kísérte féltő gonddal és enciklopédikus érdeklődéssel. A hat ügynök közül az egyik a helyi pap volt, aki 25 éven át jelentett. Elképesztő, hogy az állambiztonsági szervek mennyire jelen voltak a kisember mindennapjaiban, munkahelyén, magánéletében, kapcsolatrendszerében, és a róla szóló ügynöki, titkosszolgálati jelentések hogyan határozhatták meg érvényesülését, szakmai előmenetelét, továbbtanulási lehetőségeit.

Számtalan könyv születhetett a titkosszolgálati múltról, mégis azt mondják, hogy Magyarország lemaradt a feltárásban a többi egykori szocialista ország mögött. Egy laikus számára hogyan érzékeltetné ezt a lemaradást, az adósságot? Mit nem tudhatunk még mindig?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!