hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Aranyanyu

2013. 12. 28.
Szabolcs Judit gyógytornász több évtizedes szakmai sikerei után is elsősorban embernek vallja magát, s a szakember minősítést csak zárójelben teszi hozzá. Tevékenységét csodával határos gyógyulások, helyreállások kísérik. Csillagászati összegű keresetet biztosító amerikai praxist utasított vissza azért, hogy itthoni betegeit ellássa. Tevékenységére a Richter Aranyanyu Díj elnyerése után figyeltünk fel.

– Több mint húsz éve foglalkozom gyermekekkel, nemcsak az egészségesekkel, hanem az úgymond sérültekkel is. Minden gyermek egy külön világ, és mindegyikük hoz valami rendeltetés-szerűt, amit szavakkal nem tudok pontosan kifejezni. Böjte Csabával értek egyet, aki szerint „van, akinek vér szerinti, és van, akinek Isten akarata szerinti szülei vannak”.

Nyilván azokról az esetekről van szó, amikor a vér szerinti szülők nem tudják, vagy egyszerűen nem akarják felnevelni a gyermeküket. Jó lenne, ha a nehéz helyzetek ellenére is minden megfogant gyermek megszületne.

– Biztos vagyok abban, hogy minden gyermeknek volna helye. Ebben a meggyőződésemben erősített meg Adámi Zsanett története is, aki rendkívül súlyos deformitással született, ma pedig egy vidám, vonzó kamaszlány, a paralimpiai csapat oszlopos tagja, világcsúcsokkal és rekordokkal a háta mögött. Amikor először megláttam 19 évvel ezelőtt, egy olyan csecsemővel találkoztam, akinek a válla mozgathatósága alig érte el a 10 fokot, a könyöke pedig hajlíthatatlan volt. Nemcsak nem tudta mozgatni, hanem nem is lehetett mozgatni egy ízületi betegség miatt. A könyökén kívül a csuklóját sem lehetett behajlítani még egy centit sem, a keze pedig visszahajlott.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!