Milyen volt az első találkozásod az ázsiai, illetve az iszlám kultúrával?
– Korábban is volt fogalmam az ázsiai kultúráról, hiszen előtte is fogadtunk japán és kínai cserediákokat. Az ázsiai és az iszlám kultúrával így együtt viszont Malajziában találkoztam először. Több helyen jártam már előtte is a világban, több nyelven beszéltem, és úgy gondoltam, nem lesz nagy gond az idegen környezet, de ez mégsem volt ugyanaz. Ahova kerültem, ott csak malájul beszéltek. A kisgyerek szintjéről kellett magamat felépítenem, teljesen a nulláról. Legnehezebben mégis a magas páratartalmú trópusi klímát szoktam meg.
Hogyan találkoztál a vallással?
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »