hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Titkok a  reverenda mögött
Interjú Tarjányi Péterrel a pápa jó és rossz embereiről

2012. 12. 13.
A világ legvédettebb emberei ellen elkövetett merényletek évtizedekkel később is megmozgatják az emberek fantáziáját. Akárhány könyv jelent meg a Kennedy-gyilkosságról, a téma legújabb feldolgozása most is ott van a New York Times sikerlistáján. De említhetnénk Steven Spielberget, aki a másik meglőtt elnökről, Lincolnról készített mozifilmet. Tarjányi Péter a Fehér Ház lakója helyett egy másik népszerű témát, a Vatikánt, közelebbről a II. János Pál elleni merényletet választotta új regénye vezérfonalának, és feltárja, hogy miért csodálták Moszkvában is a magyar klerikális elhárítás bámulatos eredményeit.

Pápa, bíborosok, KGB, ügynökök, összeesküvés. Ez így jól kiszámítható sikerreceptnek tűnik, de talán épp emiatt kockázatos is, hogy lehet-e újat kihozni a témából. Önt mi fogta meg a sztoriban?

– 1991-ben, amikor II. János Pál Magyarországon járt, mi vigyáztunk a pápára, persze nem egyedül, hanem a Vatikán biztonsági szolgálatával együtt. A látogatás során nagyon megragadott, hogy milyen rendkívüli profizmussal működött ez a csapat. Ez megmutatkozott mindenben: ahogy vigyáztak a pápára, ahogy összegyűjtötték a Magyarországra vonatkozó információkat és folyamatosan értékelték a helyzetet. Ugyanakkor ott motoszkált bennem, miként fordulhatott elő alig tíz évvel korábban ez a hatalmas kudarc, ráadásul hazai pályán, a Szent Péter téren. Egyszerűen érthetetlen volt, hogy egy ilyen titkosszolgálat mellett a merénylő töltött fegyverrel szinte testközelbe jutott a pápához. Aki az én szakmámból jön, tudja, hogy nincsenek véletlenek: az elkövető méterre pontosan tudta, hogy a hatalmas téren merre halad majd a menet, mikor ér oda a pápa, és ehhez képest neki hogyan kell elhelyezkednie. Ali Agca nem volt magányos farkas: nyilvánvalóan valaki nagyon precízen felkészítette, volt, aki odavitte a fegyvert a térre, másvalaki pedig a kimentését is előkészítette, bár ez végül nem sikerült.

Ez azért nem példátlan. Ronald Reagant sem amatőrök védték, John Hinckley mégis szinte ugyanilyen közelről rálőhetett. Ez a merénylet is 1981-ben történt, alig másfél hónappal a pápa elleni támadás előtt...

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!