hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A bankadó kihagyhatatlan politikai ziccer volt
Interjú Asztalos László György pénzügypolitikussal

2010. 08. 06.
Ahhoz képest, hogy a választási győzelem másnapján Orbán Viktor azt mondta, hogy első lépésben helyre teszik a gazdaságot, és megszilárdítják a közbiztonságot - a hírek aránytalanul nagy része a bankadóról szól. Mi állhat ennek hátterében?

- Az elmúlt harminc év legkiszámíthatóbb kormánya a mostani Fidesz-kormány. Másfél évre előre, szinte havi bontásban végiggondolhatjuk, milyen lépések jönnek. A magyar értelmiségnek az 1968 utáni reformkultúrán fölnövekedett része dermedten és megdöbbenve nézi a folyamatokat, s nem is tud rá reagálni, csak kétségbeesetten kapkod: mert egy más logikával találkozik.

Milyen ez a másféle logika, és hogyan kapcsolódik hozzá a bankadó?

- A Fidesz célja és logikájának alapja egy új, legalább tizenöt évre terjedő korszak kialakítása. Orbán Viktor alapvetően szakítani akar nemcsak az elmúlt húsz évvel, hanem az elmúlt közel hetven évvel. Kormányzásának első hatvan napja világosan megmutatta, hogy - ha az új rendszert egy épülethez hasonlítjuk - az épületnek nem csupán az alapjai állnak, hanem már a tetőt ácsolják. A szemünk előtt zajló korszaképítésben a bankadó egy kihagyhatatlan politikai ziccer volt, amit bűn lett volna elmulasztaniuk. Az új korszak kialakításához ugyanis a következő és alapvető jelentőségű fejezet az október 3-ai önkormányzati választás. Amennyiben a 3200 település közül mondjuk 3000 településen a Fideszhez kapcsolódó vezetés jön létre - és ennek van realitása -, abban az esetben Magyarországon összesen két olyan intézmény marad, ahol a magyar kormányzati szerveknek figyelembe kell venniük külföldi szempontokat is: az egyik a Jegybank, ahol Brüsszelre, a másik Pannonhalma, ahol a Vatikánra kell figyelni. A bankadó tehát az október 3-ai választás elsöprő megnyerésének egyik kulcsfontosságú eszköze. Egy választást három dologgal lehet a világ minden részén megnyerni: nacionalizmussal, a megelőző időszak vagy az ellenzék bírálatával, illetve egy olyan tényező megtalálásával, mellyel kapcsolatban megjelenhetnek a széles közönség negatív érzelmei. A magyar bankok és biztosítók elmúlt húszéves, teljesen elhibázott kommunikációja ideális alannyá tette őket arra, hogy egy válságban lévő országban rájuk legyen dühös mindenki. A nemzeti egység megteremtésének - egy választás erejéig - tehát kevés ésszerűbb és politikailag célszerűbb megoldását lehet látni, mint a bankok és biztosítók elleni föllépés.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!