hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lesz-e világvége az MSZP-ben?
Interjú Molnár Csaba kancelláriaminiszterrel

2009. 11. 27.
Két egymásnak ellentmondó véleményt olvastam az MSZP-ről. Donáth László szocialista evangélikus lelkész szerint már csak az Isten segíthet az MSZP-n, hogy megmaradjon, míg ön arról beszélt, hogy nagy eséllyel megnyerhetik a 2010-es választásokat. Milyen hangulat tapasztalható a szocialista párton belül, ha az apokalipszis érzéstől a hurráoptimizmusig vegyesen megtalálhatóak „benne" a vélemények?

- Ennyi idővel a választások előtt még nem lehet megjósolni a választások kimenetelét. Nem tartozom a jövőbe látók szűk csoportjához, de úgy vélem, ha az MSZP képes lesz pontosan bemutatni az elmúlt évek teljesítményét, akkor nemhogy nincs veszve a választás, hanem nagyon szép eredményt is el tudunk érni. A jelenlegi helyzetünk látszólag ennek ellentmond, mert sajnos az emberek néha hajlamosak elfogadni a jobboldali lakájmédia által szított világvége-hangulatot, és hisznek annak a papagájkommandónak, mely azt szajkózza, hogy itt minden tönkrement.

Egész egyszerűen nem igazak azok az apokaliptikus állítások, amelyeket a Fidesz és a holdudvara megfogalmaz Magyarországgal kapcsolatban. Sőt, az elmúlt nyolcvan év legszörnyűbb világválsága idején is jobbak a személyes életszínvonalról szóló mutatók, mint Orbán Viktor kormányzása alatt bármikor. Ez tény! Vélhetően sokan nem emlékeznek vissza arra, hogy milyen volt az Orbán-kormány ideje alatt élni, hanem az jut az eszükbe, hogy milyen volt a világválság előtti években, amikor felfűtött állapotban volt a nemzetközi, és évről évre növekedett a magyar gazdaság. Donáth Lacit tisztelem, barátomnak tekintem, okos és tisztességes politikusnak tartom, de azzal a hangulattal, amiről beszél, nem lehet nekifutni a választásoknak.

Az elmúlt években és hónapokban azonban a szavazások brutálisan balul sültek el az MSZP számára. A Fidesz kezdeményezte népszavazáson több millió ember az ellenzéknek adott igazat, majd hasonló arányok születtek az EP-választáson, az időközi választásokon még a népszerű jelöltjeik - mint például Szili Katalin Pécsett - is rosszul szerepeltek, a napokban pedig Csornán még a Jobbik is megelőzte az öt százalék alá süllyedő MSZP-t.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!