hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kell egy kis áramszünet – mondja Verebes István

2009. 05. 22.
A rendező, színész, író a változás reménysugarát keresi a magyar horizonton, mert szerinte a civilizáció és a technikai vívmányok semmit sem javítottak a lelkületünkön. Úgy érzi, talán a válság humanizálhatja az eltorzult kapcsolatokat, melyeket a rendszerváltás óta eltelt években a rögeszmévé vált szenvedélyek keserítettek meg. A kádárizmus öt tabujához képest a mostani rendszer naponta produkál újabbakat, így a kompromisszumoknak is nagyobb ára van szerinte, mint az „átkosban”.

A napokban jelent meg legújabb könyve Hernádi Juditról Maya címmel, amely a színházi világ elé tart tükröt; első regényében, az Ornélban pedig a televíziózás ellentmondásaira reflektál. Mintha valami sok évtizede felgyülemlett csomagot szeretne kipakolni magából ezekben a könyvekben. Mostanra lett tele a puttony?

- Gyakorlatilag harminc éve, mióta a rádiókabaréban feltűntem, a nyilvánosság előtt élek. Azóta, de inkább már 18 éves korom óta, ugyanazt mondom, csak mindig más formában. Hol egy nyilatkozatban; hol azokban a darabokban, amiket rendeztem; hol televíziós műsorokban. Hosszú-hosszú készülődés és várakozás után végre egy olyan életmódot sikerült kialakítani magamnak, hogy képes legyek egy kötetben is megírni a mondandómat.

Ez volna a bazitai belső emigráció?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!