hetilap

Dr. Bodor Elek. "Tapasztalataim azt mutatják, hogy a szív teljességgel kiszámíthatatlan és meglepő." Fotó: Somorjai L.

– Magyarországon szívátültetést 1992. óta végeznek az ön irányításával. E tizenegy év alatt ötvenhat transzplantációra került sor. Több mint négy évtizedes tapasztalata alapján mit tud mondani a szívről? Mi a szív? Az egyik legfontosabb szervünk, egy izomköteg, ami hetven évig pumpálja a vért? Vagy testünk és személyiségünk legfontosabb része? Vagy valami más?

– A tüdő-szív-agy hármas egységet képez. Amennyiben e három közül bármelyik felmondja a szolgálatot, rövid időn – perceken – belül a másik kettő is megszűnik működni. 

– Ezek szerint nincs a szívnek mindenek fölött való elsőbbsége?

– Biológiailag nem lehet kimutatni semmilyen elsőbbségét a szívnek. Viszont amiket tapasztalunk és amiről tudomásom van, az több, mint érdekes. Szívátültetett betegeknek nem egy esetben jelentősen megváltozik a karaktere, a mentalitása. A családjuk lepődik meg ilyenkor a legjobban. Egy ember, aki a szívátültetés előtt irtózott, félt a víztől, folyók, tavak közelébe se ment, szívátültetés után elkezdett úszni, és fél év alatt annyira megkedvelte a vizet, hogy hajót vett magának. Kiderült, hogy a donor vitorlásversenyző volt. Egy másik beteg a műtét előtt pörgős, nyughatatlan, mindig úton levő ember volt, az új szívvel azonban lenyugodott, és otthonülő, sakkozgató ember lett belőle. Pont ilyen volt a donor is. Ilyenkor az emberben fölvetődik a kérdés, nem lehetséges-e, hogy mégiscsak van valami a szívben, csak a műszereink ebből semmit nem tudnak kimutatni. Tapasztalataim azt mutatják, hogy a szív teljességgel kiszámíthatatlan és meglepő. 

– Milyen szempontból?

– Sok reménytelennek diagnosztizált betegem nemcsak hogy jól viselte a műtétet, de 15-20 év után is jól van és dolgozik. Az agynak és a léleknek is sok köze van a gyógyuláshoz; ma már nem lehet szervspecifikusan gyógyítani. Ha például egy betegem azt mondja, hogy feladom, nem akarok meggyógyulni, akármit csinálhatok én a műtőben, még ha fejre is állok, az az ember rövid időn belül meg fog halni.

– Ahogy itt ülök önnel szemben, és lát engem beszélni, gesztikulálni, csupán a külsőm alapján tud valamit mondani a szívem állapotáról?

– Bizonyos szívbillenty? betegségek jelei megmutatkoznak az arcon is. Ezt a maga arcán nem látom. De egészében véve a külsőből nem kapok információt a belsőre. Érdekes, hogy a szívátültetést a feketék
messze rosszabbul tűrik, mint a fehérek. Több a szövődmény és jóval több a kilökődés. Hogy miért, meg ne kérdezze, nincs rá magyarázat. Mint ahogy arra sincs, hogy amíg egy nőnek férfi szívet be lehet ültetni, és remekül él vele, addig egy férfinak női szívet nem. Nem szoktunk erről beszélni, mert azonnal diszkriminációval vádolnak bennünket, pedig ezek bizonyított tények.

– Az öröm, a jókedv, a nevetés illetve a keserűség, komorság, esetleg tartós boldogtalanság befolyásolhatja-e a szív egészségét?

– Nem csak befolyásolhatja, de bizonyos szempontból meg is határozza. A melankolikus, zárkózott emberek, akik minden sérelmet, feszültséget magukba zárnak, és hosszan vagy akár egy életen keresztül hordozzák azt, jóval többször kapnak szívkoszorúér-megbetegedéseket, mint például a szangvinikusak, akik azonnal kiadják magukból a feszültséget, és két perc múlva mosolyogva néznek rád, mert már el is felejtették az előbbi konfliktust. Ők ritkábban betegszenek meg. Aki könnyebben veszi az életét, ritkábban kap infarktust. A nevetést meg egyértelműen az egyik legjobb gyógyszernek tartom. 

– A feszültség ezek szerint valamilyen úton-módon lerakódik az érfalban?

– A tartósan feszült állapot bizonyos hormonok – például mellékvesekéreg-hormon – felszabadulásával jár, ami azonnal fölviszi a vérnyomást, ez pedig előbb-utóbb érelmeszesedéshez vezet. 

– A gyakorlatban hogyan történik egy szívátültetés? Elmondaná részletesen egyik emlékezetes esetét?

– 1996-ban négy átültetést végeztünk, és ebből három beteget elveszítettünk. Részben mi voltunk a hibásak. Ráadásul az egyik beteg, egy idős tanítónéni nagyon közel állt hozzám. Akkor azt mondtam a kollégáimnak: én ezt nem bírom tovább, fejezzük be a szívátültetéseket, a magam részéről feladom. Érdekes, hogy ezek után három hónapig még csak várólistán sem volt senki. Azután áthívtak a Kardiológiai Intézetbe egy tizenöt éves fiúhoz, akit megműtöttek. Majd leszakadt a bal koszorúere, aminek következtében a szív háromnegyed része elhalt. Máig sem tudom, hogy élte túl. A fiú másfél évig félig ülő helyzetben feküdt, csak így kapott levegőt, így is minden levegővétel óriási fájdalommal járt. Mozogni nem tudott, enni is alig. Ez alatt az idő alatt háromszor halt meg, és háromszor hozták
vissza az életbe. Amikor megláttam a kórteremben, egy csonttá soványodott kamasz nézett rám olyan tekintettel, amit állni sem volt könnyű. 

– Mi volt a tekintetében?

– Mérhetetlen fájdalom és szenvedés, de minden vádlás nélkül. Amikor megálltam az ágya mellett, azt mondta nekem, ugye meg tetszik gyógyítani? Azt feleltem: természetesen meggyógyítalak Krisztián. 

– Mire gondolt közben? Hitte is, amit mondott?

– Nem hittem én ott semmit, még csak nem is gondoltam semmire, rutinból vágtam rá. Azt éreztem csak, ha nem ezt válaszolom, talán bele is hal. Visszajöttem. Azt mondtam a kollégáimnak: ezt a gyereket még be kell vállalnunk. Én kicserélem a szívét. Nehezen tudtam szabadulni a tekintetétől, mindent odaadtam volna azért, hogy ezt a fiút meggyógyítsam. Mit ad Isten, rövidesen lett egy donor szív. Kimentünk. 

– Egy ilyen félmondat, hogy "lett egy donor szív", gondolom valakinek a tragédiáját takarja.

– Igen, mindig. Ebben az esetben egy tizenhét éves fiú tragédiáját, aki hegymászás közben megcsúszott a Pilisben, lezuhant, és szétroncsolódott az agya. Bevitték a MÁV kórházba, ott megvizsgálták, és közölték az anyával, hogy a fia agyhalott. Mivel nem tudják megmenteni, le fogják kapcsolni a lélegeztetőgépről, és meg fog halni. Az édesanya azt mondta: "Doktor úr, nekem van még három gyermekem, nem tudom hogy alakul a sorsuk, de ha a fiam szerveivel másokat meg tudnak menteni, akkor mentsék."

– Ezt az anya szó szerint így kérdezte meg, illetve így ajánlotta föl?!

– Igen, pontosan így. Ilyenkor kimegy a vesés team, kiveszik a két vesét, a máj-tüdő team, megyek én a szívért, és van, amikor a hasnyálmirigyet is elhozzák. Ideális esetben 5-6 embernek tudnak életlehetőséget adni.

– Ilyenkor gyakorlatilag szétszedik a gyereket?

– Igen, erről van szó.

– Egy ilyen "műtétnek" a hangulata nagyon lehangoló vagy megrázó lehet.

– Nézze, nem lehangoló. Ott már egy halott emberen dolgozunk. Ráadásul életet mentünk vele. Legtöbbször baleset, emberi vigyázatlanság okozza ezeket a haláleseteket: nem volt a kerékpároson bukósisak, robogóval előzött és nem mérte föl a távolságot, nem megfelelő cipőben ment hegyet mászni. A megrendülés úgy vezetődik le nálunk, amikor meghalljuk ezeket a tragédiákat, hogy mindegyikünk azonnal hazatelefonál: jól vagy kisfiam, vigyázz a kerékpárral, ne vezess túl gyorsan, satöbbi.

– Mi az az állapot, amikor agyhalottnak nyilvánítanak valakit?

– Azt jelenti, hogy az illetőnek teljesen elszállt az agya, végérvényesen működésképtelenné vált. Addig géppel lélegeztetik, és gyógyszerekkel tartják fenn a szívműködést. A törvény szerint egy agyhalottnak nyilvánított embert le kell kapcsolni a gépről. 

– Kik és hogyan állapítják meg valakiről, hogy agyhalott?

– Összeül három orvos – egy belgyógyász, egy ideggyógyász és egy intenzív szakorvos –, és tetőtől talpig átvizsgálják a beteget. 

– Látja, ön is beteget mondott most, nem halottat.

– Mert mikor vizsgálják, még betegnek számít, csak az agyhalál beálltának megállapítása után minősül halottnak az illető. Tehát ez a három szakorvos a vizsgálat után egymástól függetlenül kitölt egy harminc kérdésből álló ívet. Ha a kilencven válasz mindegyike negatív, agyhalottnak minősítik az addigi beteget. De ha bármelyik orvos a három közül, akár csak egyetlen kérdésben is bizonytalan – például nem tudja eldönteni, hogy egy adott helyen van-e reflex vagy nincs –, és emiatt az egyik kérdés mellé kérdőjelet tesz, ezért csak
nyolcvankilenc negatív válasz születik, már nem tekinthető agyhalottnak a beteg. Nem veszik le a gépről.

– A szervek kivétele egyszerre, egy időben történik? 

– Egyszerre. Kezdik a vesések a has felnyitásával, utána a májat preparálják, ahogy ez megvan, mi felnyitjuk a mellkast. Ezután én koordinálok mindent a szív miatt. Mikor mindenki feltárta a saját területét, elfogom a fő verőeret, kiveszem a szívet, és gyorsan otthagyom őket, mert az időm nagyon limitált. 

– Mennyi idő áll rendelkezésére?

– Maximum négy óra. Attól a pillanattól indul, hogy lefogtam a donor ütőerét. Kiszedem, kimosom, lehűtöm, berakom három zacskóba és egy jeges ládába. Beülök a rohamkocsiba, vissza a kórházba. Ott a beteget egy másik csapat már ki is nyitotta, s mire ott tartanak, hogy kivegyék a szívét, én már ott vagyok, hogy betegyem az új szívet. Mindezeknek négy óra alatt meg kell történniük. 

– Hogyan tartják a kapcsolatot egymással?

– Tízpercenként hívom őket a mobilomon, elmondom, hol tartok, és hogy ők ahhoz képest mit csináljanak a beteggel.

– Miben szállítja a szívet? Egy speciális hűtött fémládában?

– Nem, egy közönséges kis fridzsiderládában. Közben útba ejtjük mindig az egyik szállodát, ahol már ismernek engem, hátrarohanunk a konyhába, a hűtőládát megtömik jéggel, és megyünk tovább a szívért.

– Maga egy halk és kedves ember, de ugye most viccel velem?

– Eszem ágában sincs. Higgye el, nincs a kórházunknak egy jégkészítő automatája. Krisztián történetére visszatérve, mire beértem a műtőbe a szívvel, már a tüdejét, keringését is gép működtette. Bemosakodtam. Amikor benyúltam a mellkasába, és kiszedtem a régi szívét, megdöbbenve néztünk egymásra. Egy teljesen elhalt szívet tartottam a kezemben. Orvosi képtelenség egy ilyen szívvel élni, ez a fiú mégis ezt tette. Bevarrtam az új szívet, a kollégáim meg a mellkast. A műtét után négy nappal segítséggel felállt, körbenézett és azt mondta: Istenem, tudok levegőt venni. Közeledett a karácsony. Az ünnepekre egy külön kórtermet ígértem neki, ahová az édesanyja is bejöhet, és együtt ünnepelhetnek. Tudja, majdnem két évig úgy mosdatták és ágytálazták. Azt mondja nekem: tessék mondani, saját fürdőszobám lesz? Igen. És saját vécém is? Természetesen. És ekkor ez a tizenöt éves fiú, aki másfél évig keményen küzdött az életéért, és zokszó nélkül állta a kínokat, egyszercsak elbőgte magát. Ennek már több, mint hat éve. És Krisztián ma is egészséges.

– Mi az, ami sebészként még megdöbbenti? 

– Két dolog van, amit jóval túl az ötvenedik szívtranszplantáció után sem tudtam megszokni. Az egyik az, amikor kiveszem a régi szívet, betekintek az üres szívburokba, és ott nincs semmi. Ez ma is megráz. A másik az a pillanat, amikor a beültetett új szív hirtelen elkezd fibrillálni. Tudja, ilyen hernyószerű, ilyen féregszer? mozgása van. Akkor egy elektromos ütéssel kiütjük ezt a féregszer? mozgást, a szív megáll egy másodpercre, majd az induló vér lök egyet rajta, és beindul az új szív a régi testben. Ez mindig leny?göz.

***

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek