hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Trump a Templom-hegyet is átalakítaná?
Politikai téma lett a legszentebb jeruzsálemi helyszín

2019. 10. 10.
Az amerikai béketerv részeként változtatnának a jeruzsálemi Templom-hegy status quóján – állítja a Heteknek adott interjúban az izraeli kormány által felkért szakértői csapat egyik tagja.

A jeruzsálemi Templom-hegy, ahol a hajdani zsidó Szentély állt, 1967-ben izraeli fennhatóság alá került. Az izraeli kormány akkor úgy döntött, hogy a terület feletti szuverenitás megtartása mellett az ellenőrzést a jordániai muszlim vallási hatóságnak adja át. A döntést azzal indokolták, hogy a hegyen (arab nevén Haram al-Sharif) muzulmán vallási épületek állnak.

Évtizedeken át közmegegyezés volt, hogy az izraeli politikusok kerülik a helyszínt és a témát is. A vezető rabbik is tiltották a hegy felkeresését, mondván, nem lehet tudni, pontosan mely terület tartozott egykor a Templomhoz, ahová csak rituálisan megtisztult személyek léphetnek be – ilyenek azonban pont a Templom hiánya miatt nincsenek. A Templom-hegy kérdésével csak kis létszámú civil szervezet és ortodox oktatási intézmények foglalkoztak.

Az ezredfordulón ez megváltozott. Ariel Sharon, az akkor ellenzéki Likud vezetőjeként 2000 szeptemberében demonstratív látogatást tett a Hegyen. Sharon az izraeli szuverenitást akarta alátámasztani, és került bármiféle vallási hivatkozást, ám a palesztinok mégis ürügyként használták a látogatást a második véres intifáda kirobbantására.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!