hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Erőszak nélküli megoldást várunk
Elijahu Berkowitz rabbi a jeruzsálemi Templom-hegy jövőjéről

2019. 10. 10.
A nemzetközi jog által előírt vallásszabadság érvényesítését és a szent helyek általános megközelíthetőségét sürgeti számos vezető rabbi a Templom-hegyen. Közéjük tartozik Elijahu Berkowitz rabbi, aki egyben a BreakingIsraelNews híroldal vezető szerkesztője is, aki most először nyilatkozott a Heteknek.

Az idei választásokon áprilisban és szeptemberben is indult olyan párt, amely nyíltan támogatta a zsidó Szentély felépítését a Templom-hegyen. Bár nem jutottak be a kneszetbe, így is több tízezren szavaztak rájuk. A jobboldali parlamenti pártokban is vannak olyan politikusok, akik támogatják a zsidók számára az imádkozás jogának a biztosítását. Hogyan értelmezi Ön ezt a folyamatot?

– Személyesen és szakmai szempontból is támogatom a Harmadik Templom felépítését, mint amely az imádkozás háza lehet minden nép számára. A Templom-hegy körüli konfliktus ma sokkal inkább emberi jogi, mintsem vallási kérdés. A muszlimok az egyetlen olyan csoport, amely számára a Hegyen biztosított az imádkozás joga, vagy akár csak az, hogy bármilyen vallási tárgyat felvigyenek oda. Amikor Izrael 1967-ben egyesítette Jeruzsálemet, egyetlen mecset volt a Templom-hegyen, az ezüstkupolás al-Aksza. Ma ezzel szemben öt különböző mecset működik ott, beleértve az aranykupolás Szikladómot, azt az emlékművet, amit egy muszlim uralkodó szándékosan oda épített, hogy elfedje vele a legszentebb helyet, ahol egykor a zsidó templom szíve állt. Mind a nemzetközi, mind pedig az izraeli jog kimondja a vallások egyenlőségét. A jelenlegi status quo – amit az Oszmán Birodalom jogszabályai alakítottak ki – ellentétes ezekkel a nemzetközi jogi elvárásokkal. És a Templom-hegyet ellenőrző hatóság, a Waqf még ezt a muszlimok felé elfogult status quót is folyamatosan megsérti.

A nemzetközi közösség jelentős része megszállónak tartja Izraelt mindazokon a területeken, amelyeket az 1967-es háború után vont az ellenőrzése alá. Ezek közé tartozik Kelet-Jeruzsálem, és ezen belül a Templom-hegy is. Hogyan változtatható meg a közvélekedés?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!