Nemzetek a birodalmak ellen

nacionalizmus erénye című könyvében Hazony emlékeztet rá, hogy a Biblia a nemzetek kontra birodalmak kérdésében határozottan állást foglal a szabad és független nemzetek javára. „E két politikai vízió konfliktusa egyidős a Nyugat történetével. (…) Miért foglalkozik a Biblia oly sokat a nemzetek függetlenségével? Izrael prófétáinak a világát egymást követő imperialista birodalmak határozták meg: Egyiptom, Babilon, Asszíria és Perzsia. Bár különböztek egymástól, ezen birodalmak mindegyike az emberiség egészét egyetlen univerzális politikai rendbe akarta szervezni. Úgy hitték, az istenek őket rendelték arra, hogy elfojtsák a népek közötti szükségtelen konfliktusokat, és egy olyan egységes nemzetközi környezetet teremtsenek, amelyben az emberek békében és biztonságban élhetnek. »Senki nem éhezett vagy szomjazott az uralkodásom éveiben. Az emberek békében élhettek« – írta I. Amenemhet fáraó néhány évszázaddal Ábrahám előtt. Mindez nem volt üres dicsekvés: a birodalmi hatalmak hatalmas térségekben véget vetettek a háborúskodásnak, és a lakosságot termékeny mezőgazdasági munkára fogták, amelynek következtében milliók számára teremtettek kiszámítható békét és biztonságos életkörülményeket. (…) Mégis, az egyiptomi vagy babiloni béke nyilvánvaló gazdasági előnyei ellenére, a Biblia az emberiség egyesítésével szembeni, mélyen gyökerező ellenállásból született meg. Izrael prófétái számára Egyiptom a »szolgaság háza« volt, elítélték a birodalmak hódításai során alkalmazott gonoszságot és vérontást, valamint a kormányzás imperialista formáját. Az izraelita próféták számára ez az egyiptomi bálványimádás következménye volt, ami abból fakadt, hogy olyan isteneknek rendelték alá magukat, akik minden áldozatot igazoltak, feltéve, hogy az a birodalom kiterjesztését és a mezőgazdasági termelés fokozását szolgálta” – írja Hazony.

Ezzel szemben Isten már Ábrahámnak azt az ígéretet adta, hogy „nagy nemzetté” lesz, és a törvényben előírta az izraelitáknak, hogy „testvérekként” tekintsenek egymásra. A legfőbb tisztségek viselőinek – a királynak, a prófétáknak és a papoknak – a nép közül valónak kellett lenniük, nem pedig távoli, ismeretlen uraknak, továbbá határokat jelölt ki számukra, amelyek nemcsak a belül lakók érdekeit védték, hanem védelmet adtak a határok túloldalán élő népeknek is. Izrael egy egységes, önrendelkezéssel bíró, a szomszédaival szemben hódító szándékkal nem rendelkező nemzetként tűnik fel a Bibliában, amely befogadott más nemzetekből valókat is, mint a midianita Jetró vagy a moábita Ruth, amennyiben azok elfogadták Izrael Istenét, törvényeit és küldetését. Nem véletlen, hogy a történelem során a zsidóságot rendszeresen birodalmak akarták megfosztani a nemzeti léttől, az asszíroktól és babiloniaiktól Rómán át a 20. századi zsarnoki hatalmakig.

Róma és Berlin univerzalizmusa