A korakereszténység kialakulásának történetére való rápillantás, különböző okok miatt ugyan, de mindazok számára fontos, akik szeretnének valamiféle fogalmat szerezni arról az átmeneti korról, amikor a kereszténység bár egyre inkább elszakadt a zsidó gyökereitől, viszont még nem olvasztotta magába az antik görög–római kultúrát, úgymond mind a kettővel „párbeszédet folytatott”. A kereszténység ezen korai szakasza többek között azért is lényeges, mert ekkor alakultak ki azok az alapvető teológiai fogalmak, amelyeket mind a mai napig használunk.
Ebben a korszakban nem jelentett semmiféle politikai vagy társadalmi előnyt a kereszténnyé válás, ezért a modern kor történészei pusztán szakmai szemmel nézve azon értetlenkednek, hogy mi az, ami mégis rávette az embereket, hogy kereszténnyé legyenek, hiszen a csaknem hatszáz év múlva kialakuló iszlámmal ellentétben itt nem beszélhetünk erőszakos térítésről és politikai ambíciókról sem.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »