hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Marx, a felforgató
200 éve született a rombolás és gyűlölet prófétája

2018. 03. 01.
A kritika „nem bonckés, hanem fegyver. Tárgya: az ellensége, akit nem megcáfolni, hanem megsemmisíteni akar”. Marx ezt a fiatalon megfogalmazott alapelvét követte egész életében.

Németországban nagyszabású megemlékezéssorozattal készülnek a Marx-évfordulóra. A Marx200 weboldal köszöntője szerint rendkívüli időszakot élünk: „2017 és 2018 számos kulcsfontosságú évfordulót jelöl. 2017 őszén ünnepeltük a Tőke megjelenésének 150. évfordulóját, 2018 februárjában a Kommunista Kiáltvány 170. évfordulóját, 2018 májusában pedig 200 éve lesz, hogy megszületett Karl Marx. Emellett 2017-ben volt a 100. évfordulója az oroszországi forradalomnak, idén pedig az 1968-as világméretű megmozdulások 50. évfordulóját ünnepeljük” – írja a baloldali honlap, amely szerint mindezek az évfordulók nagyszerű alkalmak arra, hogy „megújítsuk Marx legnagyobb tanítását, a társadalmi kritikát”.

Rombolni, amit lehet

A Marx200 ünnepségsorozat szervezői jól ragadják meg Marx munkásságának a lényegét. Ez ugyanis nem valamiféle elvont eszme, hanem egy nagyon is gyakorlati cselekvési program: „minden meglévő kritikája” – ahogyan Marx már fiatalon, 1843-ban meghirdette radikális szerkesztőtársának, Arnold Rugénak írt egyik levelében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!