„Egy nap véget ér a földi utazásunk. Bizonyos értelemben valamennyien hazafelé tartunk. Közben azért imádkozom, hogy együtt, te meg én, ne csak azt tanuljuk meg, miként kell megöregedni, hanem azt is, hogyan kapjunk ehhez kegyelmet és a sikeres célba éréshez szükséges isteni útmutatást.” – írta Billy Graham 2011-ben a Hazafelé című könyvében. Ekkor 93 éves volt, és a sikeres célbaérésig még közel hét év volt hátra, de az utolsó évek sem teltek el eseménytelenül: két – magyarul is megjelent – könyvében (Üdvösség; Ahol én vagyok – a mennyről és a pokolról) összegezte életművét.
„Ha nem tértél még meg, akkor azt mondom neked, hogy ha most nem teszed meg, egyszer vége lesz a nyárnak és a lehetőségeknek is, hogy az életedet átadd Jézusnak” – figyelmeztetett Graham, és ez a féltő felszólítás egész életét végigkísérte. Soha nem titkolta az emberek előtt, hogy Jézus Krisztus elfogadásának a tétje az élet és a halál közötti választás.
Ezt az üzenetet képviselte a híresek és hatalmasok felé is, mert még az amerikai elnököknek is szükségük van olyan emberekre, akik megértik őket, és akiknek feltehetik az élet legfontosabb kérdéseit. Billy Graham ilyen ember volt, aki az elmúlt 70 évben valamennyi hivatalban lévő elnökre nagy hatással volt, Harry Trumantól Donald Trumpig. Graham mindannyiuknak tanácsadója volt, mindannyiukkal együtt imádkozott, ismerte a házastársaikat és a munkatársaikat. Az elnökök hozzá fordultak, ha vigasztalásra és megerősítésre volt szükségük. „Honnan tudom, hogy a mennybe kerülök?” – akarta tudni Eisenhower. „Hisz Ön Jézus Krisztus második eljövetelében?” – kérdezte Kennedy (és Winston Churchill is, aki a londoni evangelizációja alatt üzent a lelkésznek). „Találkozom a szüleimmel, ha meghalok?” – tudakolta Johnson. Bill és Hillary Clintonnak a megbocsátáshoz volt szüksége segítségre. George W. Bush pedig azt kérdezte, vajon rosszabbak-e egyes bűnök másoknál. Eisenhower döntése, hogy indul az elnökválasztáson, Johnsoné, hogy visszavonul, Nixon visszatérése az országos politikába, George W. Bushé, hogy jó útra tér – mindezek Billy Graham személyéhez fűződnek, aki élete legutolsó szakaszában is megőrizte éleslátását, mert a 95. születésnapjára meghívta Donald Trumpot, akinek szintén barátja és tanácsadója volt. (Lásd keretes írásunkat.)