Az oktatásban és a közfelfogásban is rögzült az a nézet, hogy az emberi tudást gyarapító természettudomány és a hit világába tartozó vallás két egymástól független terület. E megközelítés szerint a tudományt ugyanúgy élesen külön kell választani a vallástól, mint ahogyan az államot az egyháztól. „Hinni a templomban kell” – hallottuk gyakran az iskolában, és ezt a nézetet nemcsak a tudományos materializmus alapján álló kommunista oktatás képviselte, hanem a két terület különállása a felvilágosodás kora óta a szekuláris humanizmus alaptétele.
Mítoszok a tudományról
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »