hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Könyvek Könyve minden rekordot megdönt
Az Írás megmarad

2017. 09. 28.
Negyvennél is több szerző dolgozott rajta ezerhatszáz év során, három kontinensen. A Biblia a legek könyve: a leg­nép­szerűbb és egyben legüldözöttebb, az emberiségre a legnagyobb hatással bíró írás. A Szentírás a földön ma domináns nyugati civilizáció alapműve, a zsidó-keresztény kultúrkör emberének erkölcsi iránytűje, igazodási pontja, identitásának lényegi eleme – a közelmúltig legalábbis. Oly korban élünk, amikor Európa (és Amerika) identitási válságba kerülve a legalapvetőbb, a történelmét és kultúráját formáló értékeket is megkérdőjelezte. Ennek szignifikáns jele, hogy a nyugati civilizáció a Bibliát relativizálta, majd marginalizálta, és így társadalmai lassan ismét a sötét középkor szintjére süllyednek a Bibliával kapcsolatos ismeret területén.

„Aki megfosztja magát a Biblia ismeretétől, a világon hozzáférhető legfőbb jótól fosztja meg magát. Aki olvassa a Bibliát, az megtudja, hogy Isten szava, mert megtalálja benne a kulcsot a szívéhez, a boldogságához és a kötelességéhez”– fogalmazott egykor Woodrow Wilson amerikai elnök. 

Egy 2014-ben Angliában készített felmérés rámutatott, mennyire csökken a bibliai történetek ismertsége. A 8 és 15 év közötti korosztályhoz tartozó gyerekek 43 százaléka még soha (!) sem hallott Jézus keresztre feszítéséről, 72 százalékuk az oroszlánok vermébe dobott Dánielről és 89 százalékuk a Bábel tornyáról. Egy, a tengerentúlon végzett másik kimutatás szerint az amerikai otthonok 90 százalékában van Biblia, de az emberek több mint 50 százaléka nagyon keveset, vagy még semmit sem olvasott a Szentírásból. Felmérések szerint még az amerikai keresztények 82 százaléka is csak az istentiszteleteken olvas a Bibliájából. Egy 2009-ben, Magyarországon végzett felmérés szerint hazánkban a lakosság 53 százaléka „soha”, 27 százaléka „ritkán” és 10 százaléka „évente csupán néhány alkalommal” olvassa a Bibliát. Ugyanez a felmérés kimutatta, hogy a magyar háztartások 59 százalékában van csak Biblia.

Könyvtár egy kötetben

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!