2014 júniusa olyan volt, mint bármely más nap az iraki Moszulban: forró és poros, emberektől, forgalomtól, árusok zajától nyüzsgő. Az emberek tódultak a piacokra Irak második legnagyobb, hatszázhatvanezer fős városában. A forgalmas utcákon autók kürtjének zaja hallatszott, és a lárma a nap folyamán egyre csak fokozódott. Délre már olyan zaj volt, mintha feketerigók egész raja lepte volna el a várost.
Ekkor történt, hogy a hatvanöt éves Abu Fadi, aki Moszulban született, és csak néhány kilométerre lakott a várostól, egy mindent megváltoztató telefonhívást kapott. Némelyek számára egy ilyen hívás azt jelentette, hogy életük végső szakaszába érkezett. Sokszor szó szerint az életük végét. „Abu – szólt egy barátja arabul –, jön az Iszlám Állam! Megbízható forrásból tudjuk. Ma van a napja.” Már hetek óta terjedt a pletyka, hogy az ISIS önjelölt terroristái, akik már más iraki városokat is feldúltak, Moszult szemelték ki a következő célpontként. Itt élt Abu édesanyja, Sara, és nővére, Dleen. Keresztényként nagy veszély leselkedett rájuk. Az ISIS gyűlöli az embe-reket, de különösen a keresztényeket. A Jézusban hívők számára ultimátumot adnak, miszerint választhatnak: áttérnek az iszlámra, fizetik a rendkívül magas adót, elmennek, vagy megölik őket.
„Hogyan szabadíthatnánk ki anyámat és a testvéremet?” – kérdezte Abu. Mindkét nő mozgássérült volt, csak kerekesszékkel tudtak közlekedni. „Nem lesz könnyű – válaszolt barátja. – Ha pedig Moszul elesik, nemsokára a te városod következik. Nagyon kell imádkoznunk, Abu.” Ekkor hatalmas robaj szakította félbe.
2016. 08. 05. (XX/31)
