hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ferenc pápa új Európát építene
…és bocsánatot kérne a melegektől

2016. 06. 30.
Újabb repülőgépes interjút adott Ferenc pápa, és most is sikerült több olyan témát feldobnia, amivel az újságok címoldalára kerülhetett. A legnagyobb visszhangot – ahogy 2013-ban, Brazíliából hazafelé is – a melegkérdéssel kapcsolatos kijelentése váltotta ki, pedig talán még fontosabb volt, amit az Európai Unió jövőjéről mondott. Ferenc szerint a Brexit után ki kell használni a helyzetet egy teljesen új unió felépítésére Európában, ami „valóban összeköti a népeket”. Róma szívesen állna ennek az élére.

„Ki vagyok én, hogy megítéljem őket?” – mondta három éve a pápa, amikor a melegházasságról kérdezték. Ezt a gondolatmenetet most továbbvitte, amikor kijelentette, hogy „az egyháznak bocsánatot kellene kérnie a melegektől, mert hosszú ideje kirekeszti őket”. A pápa hangsúlyozta, hogy a katolikus tanítás az elfogadást, nem pedig a kirekesztést hirdeti. Emelett elismerte, hogy lehet véleményt alkotni a melegekről: „Igen, ezeket az embereket meg lehet ítélni, de nem ideológiai alapon, hanem a politikai magatartásuk miatt, mert egyes demonstrációik túl sértőek mások számára.”

Ezzel vélhetően a több nyugati városban nyílt szexparádévá váló Pride-felvonulásokra utalt, érvelése viszont meglepő. E szerint, ha a radikális melegaktivisták kicsit visszafogják magukat, a pápa a maga részéről kész minden meleget befogadni a katolikus egyházba, mert nincs „ideológiai” (a katolikus vallási dogmákkal alátámasztható) alapja a megítélésüknek. „Az egyház szent, mi, keresztények vagyunk bűnösök” – mondta a pápa, aki szerint ezt kétezer évig nem ismerte fel az egyház, ezért kell most bocsánatot kérni a melegektől. És nem csak tőlük, hanem sok más csoporttól is: „Hiszem, hogy nem csupán a melegektől kell bocsánatot kérnünk, akiket megbántottunk, de a szegényektől is, a kizsákmányolt nőktől, a munkára kényszerített gyerekektől, és bocsánatot kell kérnünk azért is, mert annyi fegyvert megáldottunk” – mondta még az újságíróknak.

A repülőgépen tartott sajtótájékoztatón a pápát megkérdezték, mit gondol a britek kilépéséről az Európai Unióból. Ferenc elmondta, hogy aggódik a kontinens jövője miatt. „Már most háború zajlik Európában. Érezhető a megosztottság ... gondoljanak csak Skóciára vagy Katalóniára” – mondta a pápa, aki szerint elképzelhető a kontinens „balkanizálódása” is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!