hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A keresztény rádiózás úttörői
A háztetőkről hirdetik

2016. 05. 14.
Reginald Fessenden nem csupán a keresztény rádiózás, de maga a rádiózás egyik korai úttörője volt. Kezdetleges eszköze segítségével hatalmas megdöbbenést okozott az Egyesült Államok keleti partja mentén elhaladó hajósoknak. A morze-jelekhez szokott tengerészek egyszer csak Fessenden hangját hallották meg, aki a Názáreti Jézus születésének történetét olvasta fel Lukács evangéliumából. A massachusetts-beli Brant Rockból sugárzott adásban a feltaláló hegedült is, a felesége pedig Händel Messiás című oratóriumából énekelt el egy dalt.

Az egyháztörténelem első istentisztelet-közvetítésére 1921-ben, a pennsylvaniai Pittsburghben került sor. A két hónapja működő KDKA állomás a Golgota Episzkopális Gyülekezet január 2-ai összejövetelét sugározta, amelyen Lewis Whittemore lelkipásztor mondta el újévi üzenetét, így ő lett az első rádiós prédikátor.
A 19. század második felében megindult neoprotestáns keresztény ébredések hatalmas tömegeket vonzottak. Az Egyesült Államok minden részén feltűnő tüzes prédikátorok több ezer és több tízezer fős sátoros összejöveteleket tartottak. „Amerikának nem rumra, hanem az igazságra; nem részegségre, hanem Jézusra van szüksége!” – hallható az egykori baseballsztár, Billy Sunday evangélista dörgedelmes üzenete egy korai felvételen a chicagói WMBI csatornán. Ennek az újkori reformációnak az első alakjai még kevesen és csak mint a személyes szolgálatuk kiegészítőjeként használták a rádiót.

A Reggeli Brigád

Paul Rader, a Chicago Gospel Gyülekezet pásztora 1922 nyarán, a polgármester felkérésére tartotta meg első, kifejezetten rádiós prédikációját. Rader hamar rájött, milyen hatalmas potenciál rejlik a rádiós szolgálatban, ezért rövidesen már a saját WJBT (Where Jesus Blesses Thousands – Ahol Jézus Ezreket Áld Meg) című műsorát sugározta minden vasárnap, tizennégy órán keresztül. Rader közvetítette a gyülekezete istentiszteleteit, amelyen sok inspiráló gospel-dal és dramatizált bibliai történet is elhangzott. A rádió nagy növekedést hozott Rader saját gyülekezetében és az országos körútjain tartott összejöveteleken is. 1931-ben már a CBS hálózatán is játszották a Break­fast Brigade (Reggeli Brigád) című műsorát. Ennek a műsornak a felekezetközi, evangelizáló, radikálisan erkölcsös és egyben szórakoztató jellege az amerikai keresztény rádiózás egyik fő jellemzőjévé vált.
Rader sok fiatal prédikátorra gyakorolt nagy hatást. Charles Fuller azt követően hagyott fel üzleti karrierjével, miután egyszer, 1916-ban meghallotta Radert beszélni. Miután elvégezte teológiai tanulmányait, szolgálatba állt. 1933-ban Fuller felhagyott pásztori szolgálatával és teljes időben rádiós prédikátor lett. 1937-ben már 1,5 millió dolláros éves költségvetéssel működtette az országos lefedettségű rádióban sugárzott műsorát. A rádiós prédikátor evangelizációs stílusa rendkívül hatékony volt, rövidesen már többmilliós hallgatósággal rendelkezett. Üzeneteiben erőteljesen tudott hatni a hallgatók lelkiismeretére, a remény üzenete pedig különösen a nagy gazdasági világválság éveiben jól rezonált az amerikai lelkekre. Később Jerry Falwell és a világhírű Billy Graham evangélisták hangja is Fulleréhoz hasonló stílusban szólalt meg az éterben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!