hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Párhuzamos interjú az AMEN szerzőpárosával
Városlakó kisemberek lettünk

2016. 01. 14.
Január 30-án lemezbemutatót tart 17 év szünet után az Amen, ebből az alkalomból ültünk le beszélgetni Pajor Tamással és Szentkirályi Györggyel. A több mint egyórás interjúból az alábbaikban a lapban megjelentnél hosszabb változatot olvashatnak, és egy videofelvételt is közzétettünk a beszélgetésből a Hetek YouTube-csatornáján.

Köszönöm, hogy így együtt vállaltátok az interjút, ez ritkán szokott összejönni, pedig több mint 30 éve együtt alkottok és zenéltek. Tamással ellentétben, Gyuri, te zeneiskolában kezdted, még 12 évesen. Gondolom, ilyen indítás után nem egyből az underground felé indultál el. Mi volt az első zenekarod?

Szentkirályi György: Valóban nem az underground felé indultam. A zeneiskolában Shadows-számokat tanultunk, amelyek nagyon tetszettek. Hetedikes voltam, 13 éves, amikor a Hobo Blues Band kezdett felfutni, és nagyon népszerű volt a tinédzserek körében. Aztán kaptam egy-két rock lemezt, Piramist például, és ezek is nagyon tetszettek. Otthon a bőrfotelen doboltam, gitároztam rá. Volt egy saját zenekarom a gimnáziumban, Bimetál néven, amivel először rockzenét játszottunk, aztán kicsit new wave-es stílus is volt benne. Amikor ez a zenekar feloszlott, magam álltam neki, hogy az akkori technológiának megfelelően több sávos szalagos magnóval egyedül vegyem fel zenei ötleteimet, amolyan one-man-band formájában. Minden hangszeren én játszottam.

Mielőtt bekerültél az underground világba, zenéltél a Hungáriában is, Fenyő Miklós mellett. Írtál is dalt neki?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!