hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Interjú a jeruzsálemi Herzl Intézet elnökével
Dr. Jórám Cházóní: Akard keresni az igazságot!

2016. 01. 07.
December, eső, Jeruzsálem. Az utak mentén a Hanuka csodáját hirdető kilencágú gyertyatartók fényei. Az elmúlt években azonban egy másik fény is lángra gyúlt, mely egy következő korszak jöttét hirdeti. Nagy pakkokkal érkeznek zsidó fiatalokkal együtt a nemzetek ifjai is a világ minden tájáról, hogy a Héber Szentírást tanulmányozzák, majd egy nemzetközi konferencián a világ vezető tudósait, professzorait hallgassák a témában. A megközelítés újszerű. Nem kritizálni, nem szétcincálni kívánják a szöveget, hanem azt teljesen hitelesnek fogadva el úgy, ahogy van, a különféle tárgyterületekhez kapcsolódóan annak valódi, eredeti mondandóját keresik, mely aztán a világ minden táján egyaránt hasznosítható. A program fő szervezőjével, a jeruzsálemi Herzl Intézet elnökével, Dr. Jórám Cházóníval beszélgettünk.

Több évvel ezelőtt indította a Herzl Intézet az úgynevezett Zsidó filozófiai teológia programot. Kezdetben meglett egyetemi tanárok, kutatók csatlakozhattak a programokhoz, idén pedig harmadik alkalommal rendeznek fiatalok számára is workshopot, hogy reggeltől estig együtt tanulmányozzák velük a Héber Szentírást. A könyvében azt írja, hogy nem titkolt célja, hogy világszerte az egyetemeken a Héber Szentírás tanításai éppúgy a tananyagok részét képezzék, mint a görög filozófusok elméletei. De mit is kell értenünk tulajdonképpen a „zsidó filozófiai teológia” (Jewish Philosophical Theology) kifejezés alatt?

– A „zsidó filozófiai teológia” kifejezés azt jelenti, hogy filozófiai kérdések feltevésével és filozófiai eszközök segítségével próbáljuk megérteni azt, hogy a klasszikus zsidó – tehát mind a bibliai, mind a rabbinikus – szövegek mit is akarnak nekünk mondani. Ugyanis a próféták és a bölcsek, akik ezeket a szövegeket alkották, sok olyan kérdéssel is foglalkoztak, amikkel a hagyomány nem  nagyon foglalkozik. Tehát, ha feltesszük a pszichológia, a metafizika, a politikaelmélet stb. kérdéseit a klasszikus zsidó szövegeknek, akkor láthatjuk, hogy ezeknek a szövegeknek a legtöbb esetben vannak válaszai ezekre a kérdésekre. Ezt értem tehát a klasszikus zsidó szövegek filozófiai vizsgálata alatt.

Ön ortodox zsidó, aki feleségével, gyermekeivel együtt itt van ezeken a workshopokon, konferenciákon, és együtt kutatják a Héber Bibliát, filozófiai kérdéseket szegeznek neki. Nem veszélyes a Biblia, a hagyomány filozófiai vizsgálata? Nem válik tőle az ember hitetlenné, lázadóvá?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!