Az asszír állam a Tigris felső folyása és a Zab folyó között elterülő térségben jött létre a Kr. e. 2. évezred elején, majd a Kr. e. 13. században minden irányban terjeszkedni kezdett. Asszíria területe fénykorában a mai Irak, Szíria, Dél-Törökország, Libanon, Izrael, Jordánia és Egyiptom nagy részét is magában foglalta. Az erősen militarista jellegű rablóállam sorban leigázta a környező népeket, emberi és gazdasági erőforrásaikat pedig a végletekig kihasználta saját gyarapodása érdekében. (Ninive tündöklése és bukása. Hetek, 2015. február 6.)
Az Iszlám Állam pusztítása
Pedig az asszírok története nem egészen tanulság nélküli korunk embere számára. Az egyik érdekesség, amire csak kevesen figyeltek fel eddig: az Iszlám Állam (IÁ) hihetetlenül gyors megszerveződése, majd térnyerése pontosan azon a területen következett be, amely 3500 évvel ezelőtt az asszírok magterületének számított. Bár az IÁ hivatalos fővárosa az észak-szíriai Rakka (amely a legendás Harún al-Rasíd fővárosa volt a 8. század végén), az IÁ szilárdan megvetette lábát az észak-iraki Moszulban is. Moszul pedig a Tigris folyó Ninivével ‒ az ősi asszír fővárossal ‒ átellenes partján fekszik, amit úgy kell elképzelnünk, mintha Pest helyén lenne Ninive, Buda helyén pedig a modern Moszul. A várost 2014 júniusában foglalta el az IÁ, ahol azonnal megkezdték a keresztények elleni irtó hadjáratukat és a keresztény emlékhelyek elpusztítását.