hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A globális agy
A technológia hálózatba köti az emberiséget

2015. 03. 26.
Platón egyik híres dialógusában a szereplők arról beszélgetnek, vajon az írás feltalálása előbbre vitte-e az emberiséget. Szókratész szerint igaza volt az egyiptomiaknak, akik tartottak tőle, hogy az írás csak pótszer, mert a leírt betűk nem a tudást gyarapítják, legfeljebb az emlékezet számára jelentenek mankót. „Feledést fog oltani azok lelkébe, akik megtanulják, mert nem gyakorolják emlékezőtehetségüket: az írásban bízva ugyanis kívülről, idegen jelek segítségével, nem pedig belülről, a maguk erejéből fognak visszaemlékezni”. A vita, vajon milyen hatással van a technológia fejlődése az emberi gondolkodásra, azóta is tart. Különösen aktuális ma, amikor az írás felfedezéséhez mérhető ugrást tesz az emberiség az ismeretek még korlátlanabb birtoklása irányába.

„A Globális Agy egy olyan önszerveződő hálózat, amelyet a Földön élő összes ember alkot, együtt azokkal az információs és kommunikációs technológiákkal, amelyek összekötik és támogatják őket. Ahogy az internet egyre gyorsabb, okosabb és mindent magába foglaló hálózattá válik, úgy alakul egyre inkább egyetlen információfeldolgozó-rendszerré, amely a Föld bolygó idegrendszereként működik. Ennek a rendszernek az intelligenciája kollektív és megosztott: nem összpontosul egyetlen egyénben, szervezetben vagy komputerhálózatban sem. Sokkal inkább az alkotóelemei közötti kölcsönhatásokból építkezik, ami minden összetett és alkalmazkodásra képes rendszer fontos jellemvonása. Egy ilyen közösségi intelligencia képes arra, hogy észleljen olyan aktuális vagy éppen csak most felbukkanó globális problémákat, amelyek kívül esnek a hagyományos észlelés korlátain. Ugyanakkor a Globális Agy olyan technológiai és társadalmi kihívásokat eredményez, amelyeket ma még elképzelni sem tudunk, és amelyek minden szempontból átformálják majd a körülöttünk lévő világot.”

A fenti idézet korunk egyik meghatározó futurista gondolkodója és feltalálója, Raymond Kurzweil által alapított Mesterséges Intelligencia Kutatóintézet A Globális Agy és az Informatikai Társadalom jövője című konferencia meghívójából származik. A rendezvény itt lesz a szomszédunkban, Bécsben, június elején. A vezető amerikai és európai szakemberek meghívása mellett a szervezők stílszerűen a „globális agy” segítségére is számítanak. Előzetesen egyoldalas esszékkel lehetett pályázni, és a több száz jelentkezőből kerül ki az a 20 előadó, akinek lehetősége lesz részt venni a konferencia programjában.

A program középpontjában egy új embertípus, a „Citizen Web” (kb. online polgártárs) fogalma áll majd, aki a „globális idegrendszer” aktív tagjaként él és alkot majd a jövőben. A nyitó előadást a zürichi ETH Kutatóintézet professzora, Dirk Helbing tartja majd, aki szerint a bolygószintű kommunikációs hálózatot „online polgártársak építik majd saját polgártársaik számára”, így nem kell attól tartani, hogy a „globális agy” egy mindent tudó adatbázis platformja lesz egy jövőbeli Big Brother számára. „Olyan szabad környezetben élünk majd, ahol a résztvevők korlátok nélkül, valós időben oszthatják meg egymással az információikat, javaslataikat és távlati vízióikat”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!