hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Walesa: Magyarország fél bátor lépéseket tenni
Interjú a Nobel-békedíjas Lech Walesa volt lengyel elnökkel

2014. 11. 13.
1980-ban sokan dobogó szívvel hallgattuk a külföldi rádióadások híreit a gdanski sztrájkokról, majd a Szolidaritás mozgalom megalakulásáról. Láttuk a képeket, amelyeken egy harcsabajszú fiatalember kikényszerítette a hatalom képviselőitől, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek vele, és engedélyezzék a független szakszervezetek megalakulását. Az álom másfél év után, egy fagyos reggelen véget ért. 1981. december 13-án Jaruzelski tábornok szovjet tankok élén szükségállapotot hirdetett ki. Budapest és Prága után Gdansk és Varsó is az eltiport szabadságvágy jelképe lett. De a vereség csak átmeneti volt: tíz évvel később Lech Walesát választották az új, független Lengyelország elnökének. A rendszerváltás hősével Budapesten beszélgettem, abból az alkalomból, hogy a Parlamentben átvette az Antall József Tudásközpont által adományozott Visegrad Bridge-díjat.

Elnök úr, először is gratulálok a kitüntetéséhez. Ön több mint harminc évvel ezelőtt azt mondta, hogy akkoriban, a nyolcvanas évek elején senki nem hitt benne, hogy a kommunizmus legyőzhető. Mi adott Önnek erőt?

– Az antikommunista neveltetést otthonról kaptam. A szüleim már ebben a szellemben neveltek fel. Elmondták, hogy 1939-ben valamint 1945-ben elárultak bennünket, és harcolnunk kell ez ellen a hatalom ellen. Hosszú harc volt, nem volt egyszerű, de úgy látom, hogy végül sikeres volt.

Ma sokan megkérdőjelezik, vajon érdemes volt-e ezt a harcot megvívni, lett-e igazán eredménye? Ön hogyan látja ezt?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!