hetilap

Hetek hetilap vásárlás
 Az utolsó találmány
Intelligens társak vagy tömegpusztító lények?

2014. 11. 27.
Zsúfolásig megtelt terembe érkezem az ELTE Gólyavár épületébe egy átlagosnak mondható hétköznapi estén. A négy-ötszáz egyetemista az Inspiráció Műhely által szervezett Én a robot? – Mesterséges intelligencia, szingularitás, gép és lélek című vitaestre érkezett. A vitaest célja, hogy a meghívott előadók segítségével olyan, a technológiai szingularitás (azaz egy mesterséges intelligencia esetleges létrejötte) által felvetett kérdésekre keresse a választ: lehet-e lelket építeni, kódolható-e a szabad akarat, és mi lesz, ha egy reggel a mobiltelefonunk váratlanul szerelmet vall nekünk. Épphogy kapok helyet a terem végében, de sokan állva vagy a földön ülve hallgatják az előadást.

A három előadó, Kornai And­rás nyelvtechnológus (MTA SZTAKI és BME Algebra Tanszék), Mérő Lász­ló gazdaságpszichológus (ELTE PPK Affektív Pszichológia Tanszék) és Ruff Tibor filozófus, teológus (SZPA Teológia Tanszék) vállaltan egészen különböző meg­győződések talajáról vizsgálta a kér­dést. A rövid nyitó előadásokat követően izgalmas vitára, majd pedig kötetlen fórumra került sor.

Lelkes robotok

Kornai András már bevezető előadásának címében (Miért és hogyan építsünk lelket?) állást foglalt a mesterséges intelligencia kutatásának jelentőségét illetően. Állítása szerint fontosabb kérdés, hogy miért kell lelket építenünk, mintsem, hogy hogyan kell. Hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligenciát ért kritikák ellenére az emberi intelligencia fejlettsége szükségszerűvé teszi, hogy olyan „lelkes” robotokat hozzunk létre, amelyek nem pusztán „rabszolgái” az emberiségnek, hanem „intelligens társai”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!