hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Új szelek - Ferenc pápa első éve
Interjú Cris Putnam Vatikán-szakértővel

2014. 03. 06.
Tavaly januárban még szinte senki nem ismerte, év végére pedig a Time magazin az Év Emberének választotta. Amikor a Szent Péter téren bejelentették a megválasztását, az újságírók lázasan keresgéltek az interneten, hogy kit is választottak pápának. Jorge Mario Bergoglio rövid idő alatt médiaceleb lett, aki laikus hívőket lep meg azzal, hogy rájuk telefonál, stopposokat vesz fel a pápamobilba, vagy a kismamákat biztatja arra, hogy nyugodtan szoptassák meg gyermeküket akár a Sixtus-kápolnában is. Cris Putnam amerikai valláskutató szerint Ferenc pápa okozhat még olyan meglepetéseket, amelyek gyökeresen átformálják a katolikus egyházat.

Konzervatív keresztények között népszerű volt a pápákkal kapcsolatos középkori jövendöléseket, köztük az úgynevezett Szent Malakiás próféciát feldolgozó könyve, amit Thomas Hornnal közösen írtak.  A művel a világsajtó is foglalkozott, miután XVI. Benedek pápa tavaly februárban lemondott. Önök ugyanis már 2012-ben felvetették azt, hogy az egyházfő idő előtt befejezheti szolgálatát. Hogyan látja Ferenc pápa egyéves tevékenységét?

– Az új pápa mindenképpen változást hozott a katolikus egyházban, a kérdés az, hogy milyen irányban. Az évforduló kapcsán sokat vitáznak arról, hogy mi vezetett XVI. Benedek lemondásához, amit valóban mi is előre jeleztünk. Ma már tudjuk, hogy Joseph Ratzinger már 2012-ben meghozta döntését, ami mögött a katolikus egyház súlyos morális és gazdasági válsága állt. Ehhez képest látványos fordulat, amit az új pápa kapcsán látunk. Bár úgy tűnt, hogy Bergogliót még a fiatalon a náci Wehrmachtban szolgáló elődjénél is súlyosabb személyes felelősség terheli az argentin katonai diktatúrával való együttműködés miatt, ez az árny néhány hét alatt szinte varázsütésre eltűnt. Ferenc pápa a világsajtó kedvencévé vált, igazi szupersztárrá, miközben nemcsak a saját múltjáról, hanem az egyházat terhelő bűnökről is elterelődött a figyelem. Ennek a sikertörténetnek azonban ára volt.

Milyen árra gondol? Ferenc pápát senki nem vádolta korrupcióval...

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!