hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Panama Koreában
Eltőzsdézte a tékozló fiú az egyház pénzét

2014. 03. 14.
Élete és ötvenéves lelkészi szolgálata legnehezebb napjának nevezte David Yonggi Cho, miután a szöuli bíróság három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte sikkasztás és adócsalás vádjával. A világ legnagyobb pünkösdi gyülekezetének alapítója 13 milliárd won (2,7 milliárd forint) összeggel károsította meg az egymillió hívőt számláló Yoido Full Gospel Church közösségét. A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe Cho több évtizedes lelkipásztori és karitatív tevékenységét. A dél-koreai beszámolók szerint a pásztor – aki többször járt Magyarországon is – nem saját céljára használta a pénzt, hanem a legidősebb fia, Cho Hee-Jun által felhalmozott tőzsdei adósságot szerette volna kiegyenlíteni belőle.

A történet több mint tíz évre nyúlik vissza. 2002-ben Hee-Jun Cho – aki a gyülekezethez közel álló hírlapnak volt az igazgatója – üzletet ajánlott apja felekezetének. Egy dél-koreai takarítócég 250 ezer részvényét kínálta megvételre, mint kiderült irreálisan magas, közel négyszeres áron. A gyülekezetnek semmi szüksége nem volt ezekre az értékpapírokra, amelyek katasztrofális befektetésnek bizonyultak. Amikor az üzlet bedőlt, a veszteségek több mint 12 millió dollárra rúgtak. Az ügyészség szerint a Yoido Church vesztesége átszámítva meghaladta a 3 milliárd forintot.
A gyülekezet presbitériuma 2011-ben feljelentést tett Yonggi Cho ellen, aki 2007-ben már visszavonult a közvetlen vezetésből. Cho tagadta, hogy tudomása lett volna a szélhámosságról. Vallomásában azt állította, hogy teljesen megbízott a fiában és a gyülekezet vezetőiben, ezért aláírta az előkészített vaskos dokumentumköteget anélkül, hogy elolvasta volna azt.
Az ügyészség azonban úgy vélte, hogy Cho, fiával egyetértésben rossz szándékkal vitte keresztül az üzletet. A vád szerint a pénzre azért volt szükség, hogy Hee-Jun súlyos tőzsdei és befektetési adósságait ki lehessen fizetni. Azt a Cho ellen tanúskodó egyházi vezetők is elismerték, hogy a visszafogott körülmények között élő pásztor személyes céljaira semmit nem fordított a tisztességtelen tranzakcióval szerzett pénzből. Ugyanakkor azt állították, hogy Cho pásztor felhívta a figyelmüket, ne beszéljenek nyilvánosan az ügyletről, mert az felesleges feltűnést keltene.
Miután azonban híre ment a tranzakciónak, az egyházvezetők egy része tisztázást sürgetett és 2011-ben feljelentést tettek a hatóságoknál. A vizsgálat mélyen megosztotta a gyülekezet presbitériumát. 2013-ban kizárták, illetve felfüggesztették a testületből azokat a vezetőket, akik terhelő tanúvallomást tettek az ügyben.
A vizsgálat azonban folytatódott. A bíróság ítélete szerint David Yonggi Cho adócsalást is elkövetett az ügylet során, ezért 5,2 millió dollár értékű büntetést is kiszabtak rá. Fia szintén három év szabadságvesztést kapott, de őt a szökés veszélye miatt az ítélethirdetés után őrizetbe vették.
A most hetvennyolc éves David Yonggi Cho 1958-ban alapította meg gyülekezetét, Yoido Full Gospel Church néven. A volt buddhista fiatalember egy drámai megtérési élmény után kezdett keresztény misszióba, ami látványos eredményeket hozott. A gyülekezetet ma a világ legnagyobb létszámú pünkösdi-evangéliumi közösségeként tartják nyilván, és Yonggi Chót számos nemzetközi egyházi testület vezetésébe beválasztották.
A lelkésznek három fia van, közülük a legidősebb „tékozló fiú” a most elítélt Hee-Jun. A negyvenkilenc éves férfi körüli botrányok árnyékot vetettek apja szolgálatára: eddig négyszer nősült, és tőzsdeügyleteivel nagy veszteségeket halmozott fel. Yonggi Cho azonban rendszeresen kiállt mellette, amit a fiú messzemenőkig kihasznált. A lelkész köztudomásúan szerény életvitelt folytat, és az elmúlt évtizedekben bevételeiből mintegy 170 millió dollárral támogatta gyülekezetét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!