hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mit mondott Joel Osteen a melegekről?
Egy a jelszónk: nyitottság

2013. 10. 17.
Feltűnést keltett az egyik legismertebb amerikai keresztény megagyülekezet vezetőjének televíziós nyilatkozata, amelyben azt állította, hogy Isten „teljes mértékben” elfogadja a homoszexuálisokat. Joel Osteen, aki 1999 óta áll a houstoni Lakewood Church élén, hozzátette, nem érzi feladatának, hogy „megmondja az embereknek, mi az, amit helytelenül tesznek”. Méltatta Ferenc pápát is, aki „szintén nem lök el senkit magától”. Osteen ugyanakkor tavaly egy másik tévéinterjúban leszögezte, hogy a Biblia alapján bűnnek tekinti a homoszexualitást.

Október elején jelent meg Joel Osteen legújabb könyve, amely hagyományos és elektronikus változatban egy­aránt gyorsan felkerült az amerikai bestsellerlistákra.

A Törj ki! – Öt kulcs arra, hogyan lépd át a korlátaidat és élj rendkívüli életet című műben a szerző arról ír, miként valósíthatja meg mindenki a „korlátok nélküli életet”. Osteen korábbi könyvei nem csak az amerikai „Bibliaövezet” hagyományos keresztény világában keltettek feltűnést, olyan hírességek is méltatták a sikerkönyveket, mint Cher vagy Oprah Winfrey.

Osteen új könyve kapcsán a mérvadó amerikai liberális hírportál, a Huffington Post kérdezte a szerzőt. Az élő televíziós beszélgetésbe a nézők is bekapcsolódhattak kérdéseikkel. A házigazda, Josh Zepps a műsor elején egy idézetet olvasott fel a könyvből: „Nem számít, hogy ki szeret téged, vagy ki nem szeret, egy a lényeg, hogy Isten szeret, elfogad és támogat téged.” Zepps megkérdezte Osteentől, hogy ezt az állítást a homoszexuálisokra is igaznak tartja-e. „Teljes mértékben – válaszolta a prédikátor. – Hiszem, hogy Isten lehelte az életet minden egyes emberbe. Mindnyájan úton vagyunk. Egyikünk sem tökéletes.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!