„Jézus, aki Mária fia, az igazság és felebaráti szeretet, a zsarnokság elleni küzdelem zászlóvivője. Szerencsére ma, amikor a kétségbeesés növekszik, a remény is felragyog. Remény egy boldogabb jövőben, valódi békében, az embereket szerető, jólelkű vezetők megjelenésében – remény mindabban, amit a Mindenható megígért. Hisszük, hogy Jézus vissza fog jönni, együtt az iszlám egyik tisztelt gyermekével, hogy a világot szeretetbe, testvériségbe és igazságba vezesse. Minden kereszténynek vagy az ábrahámi vallások valamelyikét gyakorló hívőnek felelőssége, hogy előkészítse az utat ezen isteni ígéretek beteljesedéséhez.”
Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő fenti szavai egy időben hangzottak el a teheráni legfelsőbb bíróság által 2010 novemberében Juszuf Nadarkhani keresztény pásztor ügyében kihirdetett halálos ítélettel. A lelkészt többször módosított vádpontok és ítéletek után végül nemzetellenes tevékenységben találták bűnösnek. A halálbüntetéstől megmenekült, de összesen három évet töltött az iráni rezsim legszigorúbb börtönében.
A teheráni kormány politikája azóta sem változott: 2011-ben hat év börtönre ítélték Behnam Irani pásztort, egy évvel később pedig ugyanilyen ítélettel sújtották ben Farshid Fathi gyülekezetvezetőt. Iranit „nemzetellenes tevékenységekkel” vádolták (keresztény hitről prédikált), míg Fathit „vallásos propagandával” (perzsa nyelvű Bibliákat terjesztett).
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »