Megválasztása után egy hónappal Ferenc pápa nekilátott a rendcsinálásnak. Legalábbis Olaszországban így értékelik a vatikáni bejelentést az új reformbizottság felállításáról. Vannak, akik egyenesen forradalmi változásokról beszélnek, és úgy vélik, hogy az új pápa vissza akar térni a korai egyházat jellemző testületi vezetéshez. Más álláspont szerint Ferenc pápa saját rendjétől, a hasonló struktúrájú jezsuitáktól vette a példát.
A rövid vatikáni közlemény szerint a pápa nyolc bíborost nevezett ki azzal a céllal, hogy „tanácsokat adjanak az egyetemes egyház vezetésében, és tanulmányozzák a római kúriára vonatkozó Pastor bonus apostoli konstitúció felülvizsgálatát”.
A közlemény hangsúlyozta, hogy az egyházfő a megválasztása előtt a Vatikánban tartott bíborosi tanácskozásokon felmerült „javaslatot” követte. A tanácsadó csoport első ülése csak október elején lesz, de a pápa addig is folyamatos kapcsolatban lesz a bíborosokkal.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »