A babiloni fogság utáni zsidó történelem értelmezési keretét a Dániel könyvében olvasható két prófécia formálta ki. Nabukadneccár álma (2. fejezet) és Dániel látomása (7. fejezet) eltérő formában ugyan, de négy egymást követő birodalmat mutat be, amelyek megszerzik az uralmat Júdea, Jeruzsálem és a Templomhegy felett. Az első: Babilon, amely Kr. e. 586-ban elpusztította a Szentélyt. A második: a médek és perzsák birodalma, amely kétarcú politikát folytatott a zsidókkal szemben: egyrészről Kürosz megengedte a babiloniaiak által deportált nemzetek (így a zsidók) hazatérését és templomaik (így a zsidó Templom) újjáépítését; másrészt Artaxerxész uralkodása alatt – a gonosz Hámán tanácsára – csaknem az összes zsidót kiirtották. A harmadik: Nagy Sándor makedón birodalma igen rövid életű volt, s a nyomában támadt négy birodalomrész közül kettő: a Ptolemaioszok fennhatósága alatt álló Egyiptom és a Szeleukidák uralta Szíria és Mezopotámia tartotta uralma alatt a kicsinyke Júdeát. Az utóbbiak egyik uralkodója: IV. Antiokhosz Epiphanész Kr. e. 168-ban megszentségtelenítette a jeruzsálemi Templomot, betiltotta a Törvényt, és pogány bálványimádó szertartásokra kényszerítette a lakosságot. Egy Modinban lakó papi nemzetség, a Makkabeusok vezetésével azonban népfelkelés tört ki, és három és fél év leforgása alatt a zsidó gerillaharcosok kiűzték a kor egyik legnagyobb és legmodernebb hadseregét országuk területéről! Júdea újra függetlenné vált, de csak rövid időre. Az új dinasztia: a Hasmóneusok első fejedelme, Makkabeus Júdás Kr. e. 161-ben úgy döntött, hogy szövetséget köt a „lakott világ” új szuperhatalmával: Rómával.
Szövetségben az ellenséggel
A zsidó írástudók ekkor még valószínűleg nem sejtették, hogy a Dániel könyvében leírt negyedik birodalom maga az új szövetséges: Róma. Ha ugyanis a médeket és a perzsákat külön birodalomnak vesszük, a Szeleukidákkal véget ért a csapások sorozata. Júdea újra független királyság, szabadon élhet vallási törvényei szerint, azzal szerződik, akivel akar. Csakhogy… Róma ebben az időben már túl van a punok, a makedónok és a szírek legyőzésén, s a római légiók erejétől azok is rettegnek, akiknek földjét még nem taposták a szöges bakancsok. A keleti államok – köztük Júdea – egymás sarkát tapossák a szenátusban, hogy mielőbb „kölcsönös barátsági és meg nem támadási szerződéseket” kössenek az Imperium Romanum uraival. Csakhogy épp ezek a szerződések azok, amelyek felhatalmazzák Rómát, hogy kénye-kedve szerint beavatkozzon ezen államok belügyeibe. Nekünk, kelet-európaiaknak bőségesen volt alkalmunk megtapasztalni, mit jelentenek az ilyesfajta szerződések: például 1953-ban Berlinben, 1956-ban Budapesten, 1968-ban Prágában vagy 1981-ben Varsóban.
2012. 12. 07. (XVI/49)
