hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A menny létezik
– állítja a híres idegsebész, aki bejárta a túlvilágot

2012. 10. 18.
Megjelenése előtt első számú bestseller lett egy nemzetközi hírű idegsebész könyve, amelyben halálközeli állapotban a túlvilágon megtett utazását írja le. Dr. Eben Alexander történetét az különbözteti meg a számos hasonló beszámolótól, hogy a professzor, aki egy ritka típusú, akut lefolyású agyhártyagyulladás miatt egy hetet töltött mély kómában, úgy élte át ezt a modern dantei utazást, hogy közben a kórházi műszerek semmiféle tudati aktivitást nem mértek nála. Miután felépült, Dr. Alexander éveket töltött azzal, hogy tudományos magyarázatot találjon az átélt élményekre. Azt állítja, hogy ez lehetséges, de ehhez a tudománynak ki kell lépnie a 18. század óta elfogadott korlátok közül.

Dr. Eben Alexander 2008. november 10-én hajnalban erős hát- és fejfájásra ébredt. A negyvenes évei végén járó férfi kitűnő fizikai állapotban volt: fiával együtt éppen Dél-Amerikába készültek, hogy együtt másszanak meg egy hatezer méteres hegycsúcsot. A nemzetközi hírű idegsebész azonban azt tapasztalta, hogy állapota riasztó gyorsasággal, percről percre romlik. Mielőtt elveszítette volna az eszméletét, utolsó emléke az volt, hogy felesége a mentőket riasztja.

Csak utólag tudta meg, hogy egy rendkívül ritka bakteriális eredetű agyhártyagyulladás támadta meg, ami tízmillió ember közül egy esetben fordul elő. A fertőzés a legtöbb esetben néhány óra alatt végez a beteggel. Mire kórházba került, a professzor túlélési esélye – annak ellenére, hogy azonnal az elérhető legjobb és leghatékonyabb ellátásban részesült – minimálisra csökkent.

A fertőzés a legerősebb antibiotikumokra sem reagált. Egy héten át mesterségesen tartották életben, miközben a rákapcsolt műszerek – CT-felvételek és más neurológiai vizsgálatok – semmiféle agyi aktivitást nem mutattak nála.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!