hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Keresztény ellenerő

2012. 09. 20.
2012. augusztus 15-én a katolikus egyház egy közös ima felolvasására hívta fel a hívőket a mise során. Ebben emlékeztettek a gyermekek egy apához és egy anyához való jogaira, amivel sikerült magukra haragítani az LGBT-szervezeteket. Nicolas Gougain az LGBT-lobbi nevében ki is jelentette: „Nincs az az ima, amely gátat szabna a törvényhozásnak.” Pont az ellenkezőjéről volt meggyőződ­ve egy, a nyilvánosság előtt eddig teljesen ismeretlen pünkösdi lelkész, Franck Pecastaing, aki augusztus 15-én felhívást tett közzé a havi százezres látogatottságú www.actu-chretienne.net keresztény hírportálra. Célja egy közös imahétre toborzás volt szeptember 2-től 9-ig. Kezdeményezéséhez sok keresztény vezető és híresség is csatlakozott, akiknek egy része korábban nem éppen a „konzervatív” családvédő prototípusnak felelt meg (mint például Rémy Bayles nemzetközi evangélista, volt hard rock énekes; az evangélista Malick Daho, volt élsportoló; vagy Philippe Auzenet lelkész, egykori hippi). A hírportál vezetője, Paul Ohlott, egy exkluzív interjúban válaszolt kérdéseinkre.

Ismerik önök annak a jogszabálynak a konkrét tervezetét és elfogadásának menetrendjét, amely a homoszexuális párok házassági és örökbefogadási jogát alapozná meg 2013 januárjától?

– A minisztertanács elé ugyan csak október 24-én kerül a tervezet, de ha nem teszünk semmit, 2013 első felében már életbe léphet az új törvény. Jean-Marc Ayrault miniszterelnök François Hollande elnöknek a kampány során tett bejelentését megerősítve megígérte a homoszexuális „párok” házasodási és örökbefogadási jogának megszavazását. Ez véleményem szerint már önmagában is elegendő ahhoz, hogy hallassuk a hangunkat ezzel a számunkra természetellenes törvénytervezettel szemben.

Őszintén bíznak abban, hogy a parlamentben és a képviselőházban is nagy többséggel rendelkező államfő ígéretével szemben célt érhetnek? Nem tartanak attól, hogy ez a játszma már „le van zsírozva”?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!