hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mártírok Nigériában
Bibliát olvastak, ezért agyonlőttek a hívőket

2012. 09. 14.
Egy bibliaiskola 25 diákja volt az áldozata a legutóbbi nigériai keresztényellenes vérengzésnek. Afrika legnépesebb országában a kormányzat tehetetlen a muzulmán fana­tikus csoportok terrorhullámával szemben. Az észak-afrikai felkelések nyomán a Szaharától délre fekvő államokban is megerősödtek a Nyugat-ellenes, az iszlám törvénykezést sürgető mozgalmak.

A Nigéria középső részén fekvő Okone városban három férfi lépett be az egyik helyi keresztény gyülekezet bibliaiskolájába. A Deeper Life (Mélyebb élet) elnevezésű evangéliumi közösség rendezvénye éppen akkor kezdődött. A Toyota terepjáróval érkező új látogatók azonban nem csatlakoztak a közös imádkozáshoz, hanem elállták a kijáratot, és ruhájuk alól gépfegyvereket vettek elő. Válogatás nélkül lövöldözni kezdtek a hívőkre. A szemtanúk szerint a csoport egyik tagja az épületen kívül maradt, és lekapcsolta az ablak nélküli terem világítását biztosító generátorokat.

A koromsötétben csak a gépfegyverek tüze látszott, így a keresztényeknek esélyük sem volt a menekülésre. A mészárlás után a terroristák elmenekültek a helyszínről. A bibliaiskolai teremben tizenöt ember halt meg, további négyen a kórházban vesztették életüket. Szinte minden jelenlévő megsebesült, közülük húszan súlyosan.

A támadásért senki nem vállalta a felelősséget, azonban Nigériának ezen a vidékén a Boko Haram elnevezésű iszlám radikális szervezet tagjai évek óta háborút folytatnak a keresztények ellen, akik az ország lakosságának mintegy felét képviselik. (Tilos a nyugati oktatás. Hetek, 2012. május 11.) A terrorcsoport a támadás napján üzenetet intézett Goodluck Jonathan nigériai elnökhöz, hogy válasszon: vagy bevezeti az egész országban az iszlám törvénykezést, vagy újabb - az eddigieknél is erőteljesebb - támadásokkal kell számolniuk.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!