„Most lehetőségünk van arra, hogy megismerjünk és értékeljünk olyan eredeti dokumentumokat, információkat, irományokat, amelyek ebben a formában a katolikus egyház történetében először szivárogtak ki a Kúriából. Így már nemcsak a Sixtus-kápolna szépségeit, a vatikáni múzeumok kincseit... csodálhatjuk, hanem egy-két pillanat erejéig ráláthatunk XVI. Benedek íróasztalára is, a pénzről, üzleti ügyekről, leleplezett öszszeesküvésekről szóló titkokra..." - írja Gianluigi Nuzzi a néhány hete Olaszországban megjelent s azóta rendkívüli nemzetközi visszhangot kiváltó könyvében. Az Őszentsége - XVI. Benedek titkos iratai című könyv megjelenése alighanem egy újabb s a Vatikán számára mindeddig legkínosabb fejezete az ez év januárjától Vatileaks néven elhíresült kiszivárogtatási ügynek. Ennek nyomán a római Kúriáról egy-két havonta újabb és újabb belső dokumentumok jelennek meg különböző olasz sajtóorgánumokban. Ez alkalommal viszont azonnal egy egész könyvre való anyag került a nyilvánosság elé. A kötet megjelenésének rendkívül rövid időn belül személyi következményei is lettek, hiszen éppen a könyv egyik eredetiben publikált dokumentuma alapján azonosították az egyik kiszivárogtatót, Paolo Gabrielét, a pápa személyi inasát.
Bár a könyvben publikált körülbelül harminc fénymásolt dokumentum tartalmát tekintve vélhetően nem rázza meg alapjaiban a Vatikánt, arra azonban mindenképpen elegendő, hogy amint az olasz Panorama című lap írja, tovább élezzék „az egyházi állam egyik legsúlyosabb válságát". Federico Lombardi vatikáni szóvivő mindezt egyházi nyelvre lefordítva azt mondja, hogy az ügy XVI. Benedek pápaságának egy igen „nehéz próbája". Ki lehet „Maria"? Az olasz közvéleményt a könyv megjelenése óta legintenzívebben foglalkoztató kérdés nem is elsősorban a most nyilvánosságra került bizalmas dokumentumok tartalma, hanem sokkal inkább az, hogy kik lehetnek a rejtélyes kiszivárogtatók. Azt persze senki nem gondolja komolyan, hogy a szálakat a letartóztatott komornyik mozgatja. A szerző, Nuzzi maga is igyekszik a könyvében a kiszivárogtató személye körüli homályt fokozni. A könyv első fejezetében megjelenő rejtélyes alakot, akivel a hírhedt vatikáni biztonsági szolgálat figyelmének elterelése miatt kémregényekbe illő módon és helyszíneken találkozik, egyszerűen csak „Mariá"- nak nevezi.
Azt is megtudjuk a szerzőtől, hogy Maria valójában nemcsak egy személy, hanem mögötte egy egész csoport áll a Vatikánon belül, akik már megelégelték bizonyos ügyek végletes elhallgatását és eltussolását, s az iratok kiadásával az igazságot és a pápa reformjait kívánják szolgálni. Ez az érvelés persze meglehetősen naivnak és erőltetettnek tűnik, s egyes megfigyelők szerint ez az ügy azért korántsem egyes vatikáni személyiségek morális dilemmáiról, mint inkább a Kúrián belüli hatalmi harcokról szól. Ez utóbbihoz pedig a kulcs alighanem az lenne, ha kiderülne, hogy kik lehettek a kiszivárogtatók, s mik lehettek a céljaik. Sandro Magister neves olasz Vatikánszakértő például a pápa régi harcostársa, s a jobbkezének tartott, rendkívül befolyásos „páncélbíboros" Tarcisio Bertone szentszéki államtitkár személye körül keresné a kiszivárogtatás igazi okait. Mások a könyv megjelenését egyenesen a Bertone elmozdítására tett kísérletként értelmezik. Kétségtelen tény, hogy az egyházi hierarchián belül Bertonét megfelelő diplomáciai tapasztalatok híján nagyon sokan tartják a feladatára alkalmatlannak.
2012. 07. 20. (XVI/29)
