hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Döntések: George W. Bush könyve élete meghatározó választásairól

2010. 11. 19.
Pontosan negyvenévesen letette a poharat, miután felesége a hajnalba nyúló születésnapi parti után megkérdezte tőle, hogy vissza tud-e emlékezni az utolsó napra, amikor nem ivott. A kétgyerekes texasi vállalkozó elgondolkodott és döntött. George W. Bush nyolc év múlva kormányzó lett, tizennégy év múlva az Egyesült Államok 43. elnökévé választották.

„Futás közben, félúton kezdett tisztulni a kép. Élesebben láttam az életemet. Hónapok óta imádkoztam Istenhez útmutatásért, hogy hívebben követhessem az Ő akaratát. (...) A hit megmutatta a kivezető utat. Tudtam, hogy számíthatok Isten kegyelmére, ami segít majd megváltoznom. Nem lesz könnyű, de a futás végére meghoztam a döntést: leszámoltam az ivással." A fogadalmat Bush azonnal közölte feleségével, és be is tartotta. „Enélkül nem lett volna lehetséges a többi sem, amelyekről a könyvemben írok" - jegyzi meg önéletrajzának bevezetőjében a volt elnök.

95 könyv egy év alatt

George Bush remek szerkezetet választott memoárja számára, amelynek minden fejezete egy-egy fontosabb döntés vagy döntéssorozat hátterét taglalja. A szerkezettel harmonizál a cím is, a volt amerikai elnöknek ugyanis magától értetődően számos fontos döntést kellett meghoznia; az olvasó azonban érzi, hogy Bush valójában szeret dönteni. Ilyen pillanat volt, amikor néhány hétnyi ismeretség után megkérte Laura Welch kezét - aki azonnal igent mondott -, megismerkedésük után négy hónappal pedig már össze is házasodtak. A könyvből érződik, hogy a döntéshelyzetek világa az, ahol az elnök igazán otthon érzi magát, amikor a bonyolult helyzetekben nincs idő tanulmányok elolvasására, a történelemkönyvek böngészésére, csupán a helyzet morális megítélésére és cselekvésre.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!