hetilap

Miért zajlanak szenvedélyes politikai viták történelmi kérdésekről szinte minden kelet-európai országban?
–ŰTudjuk, hogy egy népnek sincs tökéletes történelme, és különösen mifelénk, Kelet-Európában számos folt vetül a múltra. Az ultranacionalisták mégis megpróbálják tisztára mosni a történelmet. Itt, a balti államokban szinte szenvedélyesen igyekeznek elfeledtetni a holokausztot. Mivel minden település mellett ott vannak a zsidó tömegsírok, a gyilkosságokat nem lehet tagadni. A nacionalisták a holokauszttagadás helyett a holokauszt elhomályosítására törekednek. Zavart akarnak kelteni a kérdés körül, hogy az embe­rek úgy gondolják: számtalan népirtás létezett, ezért nincs szükség kiemelten kezelni ezek közül egyet. Szerintem ez egy ultranacionalista, faji-nemzeti alapon álló mozgalom, amelynek a hajtóerejét a nacionalista elit – politikusok, professzorok, vezető újságírók – és nem a közvélemény adja.
Miért veszélyes ez?
–ŰEgyrészt mindig veszélyes, amikor a szélsőjobb és az ultranacionalizmus megerősödik, különösen akkor, ha sikerül jobbközép színezetben álcáznia magát. A demokrácia számára is veszélyes, ha szinte vallásos hit szintjére akarnak emelni egy bizonyos történelmi felfogást.
Az egyik érv szerint, mivel minden ember egyenlő, minden népirtás is egyenlő.
–ŰMinden ember valóban egyenlő, de nem minden népirtás, amit annak neveznek. A genocídium különleges fogalom, amely a meghatározása szerint egy teljes – faji, vallási vagy etnikai alapon meghatározott – népcsoport likvidálására irányul. Ez nem ugyanaz, mint amikor valakit börtönbe vagy akár Szibériába küldtek.
Sokak számára Szibéria is a pusztulást jelentette…
–ŰIgen, de a legtöbben választhattak: ha kommunisták lesznek, megmenekülnek. A zsidóság számára itt, Kelet-Európában nem volt ilyen választási lehetőség. Alapvető különbségek vannak tehát a népirtás és más bűnök között. Amikor az állam jogszabályokkal kibővíti a genocídium fogalomkörét, saját maga homályosítja el a holokauszt egyediségét, és ezáltal meghamisítja azt. Az ultranacionalistáknak kapóra jön az ilyen elhomályosítás, hiszen ezzel el lehet feledtetni, hogy milyen sokan – szinte tömegesen – együttműködtek a nácikkal. A balti országokban a gyilkosok túlnyomó többsége helybeli volt. Ezzel természetesen nem akarom csökkenteni a nácik felelősségét, és nem is állítom azt, hogy mindenki kollaboráns lett volna. Szégyen azonban, hogy a litvániai parlament által elfogadott „vörös-barna” törvény alapján tavaly civil ruhás nyomozók őrizetbe vettek egy nyolcvanhat éves holokauszt-túlélő asszonyt, a vilniusi jiddis intézet könyvtárosát.
Mi volt a bűne?
–ŰEgy társával annak idején elszökött a vilnai gettóból, és a nácik ellen harcoló partizánokhoz csatlakozott, akiket a szovjetek támogattak. Az idős asszony nem volt hajlandó egyenlőségjelet tenni a nácik és a partizánok közé. Megjegyzem, sajnálatos módon errefelé nem voltak brit vagy amerikai csapatok, ahová az a kevés ember csatlakozhatott volna, akiknek sikerült elmenekülniük a halálgépezet elől. Egy nyolcvanhét éves történésznő ellen is eljárás indult, akinek a vétke az volt, hogy megtalálta és kiadatta annak a bátor lengyel kereszténynek a naplóját, aki szemtanúja volt a ponari tömegmészárlásnak. Itt több tízezer ártatlan civilt gyilkoltak meg, szintén buzgó helyi lakosok közreműködésével, akiket ma szovjetellenes hősöknek tekintenek.
Ezzel a túlélővel mi történt?
–ŰMivel Izraelben él, nem tudták kihallgatni. Nem teheti be azonban a lábát Litvániába, ahol korábban egyetemi előadásokat tartott, és a vilnai gettóban vezetett csoportokat. Az, hogy egy túlélőt áldozatból háborús bűnössé minősítenek, a vörös-barna ideológia őrület szintjére emelése, amely nemcsak abszurd, hanem gonosz és cinikus is.
Említi az egyik cikkében, hogy a vilniusi történeti múzeumban egy kiállítási tablón az állt: „Auschwitz borzalmas volt, de az éhínség még borzalmasabb.”
–ŰA kommunizmus által előidézett éhínségek valóban borzalmasak voltak, de ezek sem tekinthetők népirtásnak. Csak a vörös-barna propaganda akarja ezáltal bizonyítani azt, hogy a szovjet rendszer is követett el népirtást, és trivializálni ezzel a holokausztot. Az auschwitzi áldozatok számát tekintve ez az összehasonlítás sértő és nevetséges.
A nyugati demokráciák készek kiállni a vörös-barna köntösben jelentkező kelet-európai ultranacionalista trendekkel szemben?
–ŰA vörös-barna ideológia egyik célja éppen a Nyugat megtévesztése volt, hogy elhomályosítsák, összekeverjék és ezáltal meghamisítsák a holokauszttal kapcsolatos tényeket. Eleinte meglehetős sikerrel jártak, de büszke vagyok arra, hogy ma egyre többen felismerik ezt a problémát. Július végén például egy brit parlamenti delegáció érkezik Litvániába, hogy kivizsgálja a holokauszt-túlélőkkel szemben indított eljárásokat.
Nemrégiben kiáltványban tiltakozott az úgynevezett Prágai Deklaráció ellen. Miért tartja veszélyesnek, amikor a legtöbben nem is hallottak erről a deklarációról…
–ŰAz Európai lelkiismeret és kommunizmus című dokumentumot balti politikusok (például Vytautas Landsbergis volt litván elnök) kezdeményezésre 2008 júniusában fogadták el Prágában. A szöveg veszélyes kísérletet tesz arra, hogy az Európai Unióval elfogadtassa a vörös-barna ideológiát, miszerint a szovjet kommunizmus és a hitleri fasizmus teljes mértékben „egyenlő”. A holokauszt helyett két totalitárius rezsim bűneiről beszél. Egy sor követelést is megfogalmaz, például azt, hogy hozzanak létre egy „nürnbergi bíróságot” a kommunista bűnösök megbüntetésére. Még riasztóbb elvárás, hogy a tagállamok törvényi erővel hozzák összhangba az iskolai tankönyveket ezzel az ideológiával. Sajnos a szöveget – számos európai parlamenti képviselő mellett – olyan tekintélyes emberek is aláírták, mint Vaclav Havel. Voltak azonban, akik átláttak a szándékokon. John Mann brit politikus a londoni képviselőházban kijelentette, hogy a Prágai Deklaráció nem más, mint a hagyományos előítéletek modern kontextusban történő megfogalmazása, amely a kommunizmust és a judaizmust lényegében egy közös összeesküvés részének igyekszik láttatni, és ezzel kísérletet tesz a történelem nacionalista szempontból való újraírására.
A kiáltványunkban rámutattunk arra, hogy az Európai Unióban – teljesen jogosan – már számos dokumentum született a kommunizmus bűneinek elítéléséről. Valóban szükséges a fiatalokat megtanítani arra, hogy milyen borzalmakat követtek el a kommunizmus idején, de a Prágai Deklaráció elfogadhatatlan lépést tesz azáltal, hogy kötelezően a náci bűncselekmények szintjére emeli a kommunizmus bűneit.
Milyen hatással van a kettős nép­irtás elmélete az antiszemitizmusra?
–ŰErősíti azt. Nyugaton sokan nem értik, hogy Kelet-Európában miért foglalkoznak előszeretettel az antiszemiták a holokauszttal kapcsolatos kérdésekkel.
A vörös-barna mozgalomnak azonban számos antiszemita felhangja van. Már említettem a túlélők esetét, akiket háborús bűnösnek akartak nyilvánítani. Ha ez nem is sikerült, volt propaganda hatása annak, hogy idős zsidó holokauszt-túlélőket zaklattak és megbélyegeztek. Az ultranacionalisták „tökéletes történelmének” érdekeit szolgálja az, ha az áldozatokat és a bűnösöket össze lehet keverni, és egyaránt kitakarítani a múltból.
Az antiszemitizmus sok esetben az anticionizmus képében jelenik meg. Míg a demokratikus országokban nem sikk antiszemita szlogeneket hangoztatni, Izraelt minden további nélkül lehet népirtással vagy apartheiddel vádolni, amint azt Gáza kapcsán gyakran megteszik. A terrorizmussal szemben önvédelmet folytató izraeli vezetők plakátokon és karikatúrákon gyakran náci egyenruhában jelennek meg. Lát összefüggést a holokauszt elhomályosítása és az Izrael-ellenesség erősödése között?
–ŰEgy biztos: ma nagyon erőteljes szándék van arra, hogy mindent mindennel egyenlősítsenek és összemossanak. A posztmodern világ egyik jellemzője a dolgok összekeverése, a „mismásolás”. Ebből abszurd következmények származhatnak, például a népirtás fogalmának inflálódása. Például, ha ma elmenne az eszem és megölném öt szomszédomat, akkor jogosan neveznének gyilkosnak, de nép­irtással nem vádolnának meg. A jövőben azonban akár ez is előfordulhatna, ha ez a mozgalom teret nyer.
Magyarországon a szélsőjobb egy része nem mismásol: honlapjaikon nyíltan tagadják a holokausztot, a gázkamrákat, miközben megemlékeznek Hitler születésnapjáról, és ünneplik a szovjetek ellen harcoló magyar nyilasokat. Szó sincs egyenlősítésről…
–ŰNyugaton a holokauszttagadás halálos csapást szenvedett, amikor az ezredforduló környékén Londonban bíróság elé állították David Irvinget. Ezt követően Nagy-Britanniában és több más országban a holokauszttagadás kiszorult a közéletből. Egy maroknyi fanatikus rasszista hirdeti csupán, akik nyíltan neonácinak vallják magukat. Ettől még veszélyes maradt, de történészi és politikai szempontból a rengeteg cáfolhatatlan dokumentum, filmfelvétel, fénykép és visszaemlékezés alapján sokkal könnyebb cáfolni a holokauszttagadókat, mint azokat, akik elhomályosítják a holokausztot. A két jelenség azonban összefügg, és Kelet-Európában ezt jól lehet látni. Ezért bízom abban, hogy a jövőben a holokauszt elhomályosítása ugyanúgy a perifériára szorul majd. Ehhez azonban bátor demokratikus politikusokra is szükség van.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek