Woolfolk Cross bestsellere a legnagyobb példányszámban Németországban fogyott, majd Sönke Wortmann német rendező 2009-ben megfilmesítette Johanna pápanő rejtélyes életét. A PR-ügynökségek és a filmkritikusok feltűnően hallgattak a vállalkozásról. Kevés sajtótájékoztató, interjú előzte meg a filmbemutatót. A Szent Péter Bazilika „vészharangjai" azonban egyszerre kondultak meg. A bizarr történet szerint Johanna vette a bátorságot, férfinak álcázta magát és bemerészkedett a „szent helyre", ahol briliáns tehetségének köszönhetően Johannes Anglicus - VIII. János néven foglalta el a pápai trónt. Vagyis IV. Szent Leó (847-855) és III. Benedek (855-858) között vélhetőleg VIII. János volt „Szent Péter utódja".
A legenda egyik változata szerint a női pápa 818-ban született Ingelheim am Rheinban egy szerzetes törvénytelen gyermekeként. Később kolostorba került, ahol kitűnt páratlan felfogóképességével. Tanulmányait már férfi álruhában folytatta Athénban, ahonnan Rómába jutott, majd 855-ben IV. Leó halála után került a pápai trónra. Arra azonban, hogy kit rejt a díszes pápai öltözet, csak akkor derült fény, mikor egy körmenet közben a Via Sacra közepén „őszentsége" összeesett, és világra hozta gyermekét. A szájhagyomány két verzióját említi a történet folytatásának. A első Johannes Anglicus és gyermeke elpusztításával végződik, a második változat szerint VIII. Jánost kolostorba száműzik.
A história legtekintélyesebb írásos forrásai Etienne de Bourbon és Martin von Troppau nevéhez fűződnek. Az utóbbit, a domonkos rendi szerzetest 1278-ban III. Miklós pápa a lengyelországi Gniezno érsekének nevezte ki. A jeles tudós Chronicon pontificum et imperatorum (A pápák és császárok krónikája) című művében így ír Johanna pápanő történetéről: „Ez után a Leó után uralkodott Johannes Anglicus 2 év 7 hónap 4 nap. Ez a Johannes, mint megbizonyosodtunk, egy nő volt, aki különböző tudományágakban, oly módon tündökölt, hogy senkihez nem volt mérhető. Pápaként egy bizalmasa teherbe ejtette. A születés időpontjáról mit sem tudva, megszült, amikor a Szent Péterből a Lateránba tartott."