hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Előbb a Templom, aztán a megtisztulás
Interjú Gerson Salomonnal, a Templom-hegy Hívei szervezet vezetőjével

2009. 07. 30.
A hagyomány szerint mivel a Templomot idegenek rombolták le, és idegenek tartják megszállás alatt, ezért nekik is részt kell venniük a felépítésében.

Önök rendszeresen tartanak demonstrációkat Jeruzsálemben. Most, a Templom lerombolásának az évfordulóján mire készülnek?
– Az ünnepen felvonulunk a Templom-hegyre, hogy így tiltakozzunk a fennálló szégyenletes helyzettel szemben. A zsidóság számára legfontosabb helyen ma nem imádkozhatunk Istenhez. Emellett a muzulmán hatóságok az elmúlt években felgyorsították az Első és a Második Templom korából származó régészeti leletek megsemmisítését, amelyek a zsidó jelenlétet bizonyítják. Azt akarják, hogy a Templom-hegy teljesen muszlim hely legyen. Ezért építenek egy újabb minaretet és mecsetet is a hegyen, illetve annak belsejében.

A rendőrség az elmúlt években mindig megakadályozta azt, hogy feljussanak a Templom-hegyre. Most másként lesz?
– Igen, mert rendelkezünk a szükséges engedéllyel, amelyeket a jeruzsálemi rendőrparancsnokság adott ki a számunkra. De nem turistaként akarunk odamenni, hanem egy világos üzenettel: azzal, hogy tiltakozunk a Templom-hegy arab megszállása ellen.

A megszállást éppen fordítva szokták emlegetni…
– Kulturális és vallási konfliktus zajlik egyrészről a muzulmán, másrészről a zsidó és a keresztény világ között. Pontosan azt szeretnénk, ha megszűnne az az erőszak, amelyet bin-Laden és Irán képvisel. Ez egyformán fenyegeti a zsidókat és a keresztényeket is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!