A sávuót ünnepe ma
Pünkösd éjszakáján a vallásos zsidók virrasztani szoktak, imádkoznak, és a Bibliát tanulmányozzák. Izraelben a kibucokban is vidám ünneplés zajlik.
Az aratás kezdete
A pünkösd, héber nevén a sávuót („hetek") ünnepe a búzaaratás kezdetének ünnepe is volt Izrael számára. Az első búzakévékből sütött két új, kovászos kenyeret a papok meglóbálták Isten színe előtt a jeruzsálemi Templomban, ezzel megszentelték az aratást és a terményt.
A Szentlélek eljövetele
Másfél évezreddel a Tízparancsolat átvétele után egy zsidó pünkösdkor lángnyelvek és szélzúgás jelenségével leszállt Isten Szelleme, a Szentlélek Jézus tanítványaira egy jeruzsálemi ház felső emeletén. Ezúttal nem kőtáblákra, hanem a szívük mélyére írta be Isten törvényét. Elkezdődött a kereszténység máig is tartó nagy aratása: a világ nemzeteinek megtérítése az egyetlen Istenhez.
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »