hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Zsidó keresztények Izraelben

2009. 03. 07.
A Jerusalem Post című izraeli újság nemrégiben részletesen foglalkozott a zsidó keresztények helyzetével Izraelben. A napilap szerint a „messiáshívőkkel” (ez a fogalom a Jézus Krisztusban hívő zsidókra) szemben sok az alaptalan előítélet, mozgalmukat az ultraortodox judaizmus titokzatos szektának tartja, amely a kiszolgáltatott, gyenge embereket cserkészi be és téríti át keresztény hitre. A társadalom többsége azonban toleráns e kisebbség iránt, amelynek tagjai zsidó származásuk mellett a világszerte több száz milliós evangéliumi kereszténység tagjainak vallják magukat.

Larry Derfner újságíró számos messiáshívő közösséget látogatott végig, a mozgalom több ismert vezetőjével is beszélt. Derfner szerint a messiáshívők „jóindulatú emberek", akik „elkötelezett cionisták, valódi hazafiak", és akik számára a katonai szolgálat éppoly fontos, mint a társadalmi szerepvállalás. „Inkább üldözött kisebbség, mint fenyegetés a társadalomra nézve" - összegezte tapasztalatait az izraeli újságíró.

A tel Aviv-i Dizengoff bevásárlóközpont előtti forgatagban három fiatalember szórólapozik, piros pólójukon a „Jehudim L'ma'an Jesua" (Zsidók Jézusért) felirat olvasható. A brossúrákon az izraeli kék-fehér zászló mintázata látható, rajta jól kivehető az üzenet kék betűkkel: „Jézus a Messiás!" „A legtöbb izraeli nem is tudja, hogy ki volt Jézus valójában" - állítja a mozgalom helyi vezetője, az Izraelben született Dan Sered.

A járókelők többsége lassítás nélkül veszi át a szórólapot, néhányan megállnak beszélgetni, és időről időre vannak, akik ellenségesek. Valaki még a rendőrséget is felhívja, Sered azonban nem aggódik ettől. A törvény csak akkor bünteti a térítést, ha az aktivisták pénzzel vagy más anyagi haszonnal kecsegtetik az érdeklődőket. A másik megkötés szerint fiatalkorúak csak szüleik beleegyezésével térhetnek át más hitre.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!