hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Miben hitt Darwin?
200 éve született az evolúció atyja

2009. 02. 14.
Darwin születésének kétszázadik, A fajok eredete megjelenésének százötvenedik évfordulója állásfoglalásra késztette a keresz­tény egyházakat is, különféleképpen értékelve vagy nem értékelve a kortárs tudományos szemléletre legnagyobb hatást gyakorló tudóst.

Az ünnep hajnalán az anglikán egyház jól érzékelhetően próbálja újra értelmezni viszonyát elkóborolt egyházfiával, köszönhetően talán annak a trendnek is, hogy Darwinról ebben az évben az egyházaknak is csak jót szabad mondaniuk. Ennek megfelelően az anglikán egyház hivatalos honlapján külön oldalon foglalkozik azzal, milyen is volt Darwin kapcsolata a helyi egyházzal Downe-ban, ahol mintegy negyven évet élt. E szerint a tudós részt vett a parókia számos jótékonysági tevékenységében, például a helyi iskola, valamint a Szén és Ruha Alap finanszírozásában. Harminc éven keresztül pénztárosa volt a helyi önsegélyző körnek, de részt vett a szintén az egyház keretein belül működő „baráti klub" megalapításában is. A gazdag jótékonysági tevékenységek mellett a tudós hitével kapcsolatban az egyház úgy fogalmaz, hogy bár személyes hitét elvesztette, sohasem fordult az egyház ellen.

Darwin saját bevallása szerint negyvenéves korában vesztette el a hitét, magát agnosztikusként jellemezte. Levelezésében egy helyen kijelentette: „Sajnálom, de nem hiszek a Bibliában, mint isteni kinyilatkoztatásban, éppen ezért Jézus Krisztusban sem, mint Isten Fiában." (Mindezek ellenére sokáig tartotta magát az a történet, hogy Darwin a halálos ágyán egy evangélista hölgy hatására mégis visszatért a hithez. Lánya azonban ezt egyértelműen cáfolta, mondván, hogy Darwin az illetővel nem találkozott, egyetlen állítását sem vonta vissza, és agnosztikus maradt.)

Downe-ban Darwin baráti kapcsolatot ápolt a helyi parókia vezetőjével, John Brodie tiszteletessel. Brodie szinte rajongott Darwinért, és az anglikán egyház 1878-as dundee-i kongresszusán a püspökök előtt a következő szavakkal védelmezte: „Abban a megtiszteltetésben lehet részem, hogy Európa első számú természettudósával lehetek baráti kapcsolatban. Alapos megfigyelő, semmit sem mutat be tényként, amit ne vizsgált volna meg részletekbe menően. Meg vagyok győződve arról, hogy ha egy nap olyan ténnyel találkozna, amely ellentmond kedvelt elméletei egyikének, az a nap nem múlna el anélkül, hogy ezt nyilvánosságra hozza. Egyetlen szót sem láttam az írásaiban, amely vallásellenes lenne. Természettudósként a saját útját követi, és hagyja, hogy Mózes megvédje saját magát."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!