hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tokiói ámokfutás

2008. 06. 18.
Egy huszonöt éves japán férfi kegyetlen mészárlást végzett Tokió fiatalok által kedvelt bevásárlónegyedében. A helyszínen tartózkodó ifjakat sokkolta az esemény: az Akihabara negyedbe, amely eddig hírhedten a videójátékok, animék és mangák fantáziavilága volt, hirtelen beköszöntött a való világ.

A hatalmas, vibráló hirdetőtáblákon és a folyton mozgó kirakatokban népszerű
kép­re­gényfigurák vívják szándékosan eltúlzott műharcaikat. Sok helyütt
szexuális és erőszakos jelenetek képsorai villannak fel: nehézfegyverzetű
robotok dulakodnak irreális testű gumibabákkal, miközben a jelenetet robbantások
robajai kísérik. A menő boltok között sétálgató fiataloknak azonban földbe
gyökerezett a lába, amikor az általuk csodált fantáziavilág mintha váratlanul
átlépte volna a realitás határait, és magu­kat is egy horrorisztikus élmény
részeseivé tette.

A huszonöt éves Tomohiro Kato ugyanis vasárnap dél után tíz perccel egy
kéttonnás tehergépjárművel az egyik sétálóutcába hajtott, elütött több embert,
majd egy vadászkéssel rárontott az áldozatokra és szurkálni kezdte őket. Ezt
követően több járókelőt is megszúrt. Mire egy fegyveres rendőr leállította,
ámokfutásának már hét halottja és tíz sebesültje volt. Mint később kiderült, a
támadás előtt a fiatalember „moblogolt”, vagyis mobiltelefonjával folyamatosan
frissített egy internetes naplót, amelyben figyelmeztetett a közelgő
mészárlásra.

Az ismerősei és munkatársai által csendesnek, visszafogottnak és szorgalmasnak
ismert gyári munkás már hajnali 5.21-kor azt az üzenetet írta, hogy: „Gyilkolni
fogok Akihabarában, balesetet okozok, és ha a járművet már nem tudom használni,
akkor késelni fogok.” Háromnegyed kilenckor még elment egy munkatársához, akit
már korábban felébresztett egy SMS-sel. A kollégának „a szokásos pókerarccal”,
de a megszokott farmer-póló viseletnél elegánsabban öltözve egy szatyornyi
videó­játékot adott át, majd titokzatosan hozzátette: „Elviszem ezt a teherautót
Akihabarába. Megállok ott egy kis időre, aztán keletre repülök.” Közel száz
kilométeres útja során még küldött néhány „helyzetjelentést” az internetes
nap­lóba, majd röviddel a támadás előtt már csak ennyit írt: „Itt az idő,
indulok!”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!