A jelenség a Vatikán figyelmét is felkeltette, és különféle ördögűző
praktikák bevezetésével indít újabb támadást az ördög ellen. Gabriele Amorth
atya a Vatikán „fő ördögűzője” szerint „Isten igazi csodája az ördögűzés”,
amellyel az emberek megszabadíthatók a sátáni befolyásoktól. „Vannak esetek,
amelyeket az orvos- és a természettudomány eszközeivel nem lehet megoldani, csak
ördögűzéssel” – teszi hozzá Amorth atya.
A jelenség erősödése miatt a Vatikán ördögűző tanfolyamot szervez püspökök
részére. „Püspökeinknek tudniuk kell, hogyan konfrontáljanak az ördöggel” –
mondja Pedro Barrajon teológiaprofesszor, a tanfolyam egyik oktatója. „Tudniuk
kell, hogyan zajlik az ördögűzés, és hogyan kell segítséget nyújtani az
embereknek, hogy megszabaduljanak az ördög befolyásától” – mondja a professzor.
Olaszországban pár évvel ezelőtt két tinédzsert megkéseltek, botokkal megvertek,
majd élve eltemettek Milánótól északnyugatra. A „Sátán fenevadjai” elnevezésű
heavy metal zenekar tagjait ítélték el a kettős gyilkosságért. Az egyik
áldozatnak állítólag azért kellett meghalnia, mert hasonlított Szűz Máriához.
„Bár a sátáni világ befolyása ismert tény volt előttünk, eddig csak
állatáldozatok bemutatásáról tudtunk. Emberáldozatok bemutatására ez volt az
első eset” – nyilatkozta Enzo Molinaro, az olasz rendőrség nyomozója.
Az eset óta az olasz hatóságoknak több alkalommal is meggyűlt a baja a
sátánimádókkal. Az utóbbi időben a Vatikán együttműködik a rendőrséggel a sátáni
bűntények feltárása során. „Meghívtuk a rendőrséget, hogy vegyenek részt az
ördögűző tanfolyamon, hogy megértsék a jelenség szellemi és teológiai
dimenzióját” – mondta Barrajón, maga is felszentelt katolikus püspök.
Azonban Marco Dimiti, a több mint ezer tagot számláló Sátán gyermekei elnevezésű
csoport vezetője szerint éppen a katolikus egyház sátán-képével van a gond. „Mi
nem a sátánt imádjuk. Számunkra a jó és a gonosz az egyén szubjektív
megítélésétől függ” – mondta Dimiti, akit 1996-ban egy kétéves kisfiú és egy
kamasz kislány megerőszakolása miatt ítéltek 14 hónap börtönbüntetésre, amit
később az olasz bíróság elengedett. „Az igazi sátánizmus az embert helyezi az
univerzum középpontjába” – mondja Dimiti, aki azt szeretné, hogy Amorth atya és
a hozzá hasonlók „hagyják békén az embereket”.
Amorth atyát hetente mintegy ötven ember keresi fel amiatt, mert úgy érzik, az
ördög hatalmában vannak. „Az ördög nagyon erős jelenlétét érzem, mivel az
emberek őt követik” – mondta Amorth atya, aki eddig mintegy 300 pap kiképzésében
segédkezett. Barrajón atya szerint a kulcs abban rejlik, hogy a püspökök
megtanuljanak különbséget tenni a pszichiátriai esetek és a sátáni befolyás
között, emellett arra buzdítja az olaszokat, hogy gyakrabban imádkozzanak,
járjanak templomba, és legyenek tudatában annak, hogy az ellenség nagyon is
valóságos.