Gordon B. Hinckley (kis képünkön) 1910-ben a mormon fővárosban, Salt Lake
Cityben született. Elnökségét megelőzően kétéves küldetést teljesített
Nagy-Britanniában, valamint 20 éven át az egyház külvilággal való
kommunikációját irányította. Elnökségének tizenhárom éve alatt jelentős
fejlődésen ment keresztül a mormonizmusnak ez az ága, amelynek központja az
egyesült államokbeli Utah államban található. Hinckley nagyon sokat utazott a
világban, és több templomot szentelt fel, mint bármely korábbi elődje.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »