hetilap

Eilat Mazar, a jeruzsálemi székhelyű Shalem Center kutatóközpont régészeti
osztályának vezetője, az ásatás irányítója bejelentette, hogy egy összedőléssel
fenyegető torony leletmentő ásatásai közben váratlanul egy újabb falszakaszra,
valamint olyan cserépedény-töredékekre és nyílvesszők maradványaira bukkantak,
amelyekből arra következtetnek, hogy mind a torony, mind pedig a környezetében
lévő fal a Kr. e. 5. századból, vagyis a bibliai Nehémiás korából való. Az
említett falszakaszról a tudósok eddig azt tartották, hogy a Hasmoneus-uralkodók
korából, tehát a Kr. e. 2–1. századból való. A mostani újabb leletek viszont
több mint három évszázaddal korábbi időszakba, a perzsa uralom korába helyezik a
fal építésének idejét.

Israel Finkelstein, a Tel Aviv-i Egyetem régészprofesszora ugyanakkor
kételyeinek adott hangot a falrészlet korát illetően, mivel szerinte a perzsa
korból származó edénytöredékek és más maradványok nem szükségképpen jelentik
azt, hogy maga a fal is egyidős ezekkel.

Ephraim Stern, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora, az Izrael Régészeti
Tanács elnöke viszont megerősítette Mazar állítását, miszerint az általa talált
és megvizsgált régészeti anyag valóban a perzsa korból, vagyis Nehémiás korából
származik.

Eilat Mazar már korábban is folytatott ásatásokat Dávid városában, ahol 2005-ben
egy palota maradványait tárta fel, amelyet Dávid király palotájával azonosított.
A Biblia beszámolója szerint Dávid számára Hirám, Tírusz királya épített egy
palotát Jeruzsálemnek ebben a részében. Mostani felfedezése viszont a város
történetének egy későbbi szakaszával kapcsolatos.

Dávid uralkodása után mintegy ötszáz évvel az ostromló babilóni seregek gyűrűje
áttörte a város védelmét. Az ellenséges pusztításnak nemcsak a messze földön
híres jeruzsálemi Szentély és a város házai estek áldozatul, de szisztematikusan
lerombolták Jeruzsálem kőből épített falait is. A lakosság túlnyomó többségét
pedig több hullámban Babilóniába hurcolták. A fogságban töltött évtizedek alatt
Jeremiás próféta intései halló fülekre találtak a zsidóság között: „És
igyekezzetek a városnak jólétén, amelybe fogságra küldöttelek titeket, és
könyörögjetek érette az Úrnak; mert annak jóléte lesz a ti jólétetek.” Ennek
megfelelően mire a kemény babilóni elnyomást a jóval toleránsabb és humánusabb
perzsa uralom váltotta fel, a galut, vagyis a fogságba hurcolt nép nagy része
már beilleszkedett kényszerű új lakóhelyének társadalmába.

Amikor mintegy hetven évvel az újbabilóni birodalom felemelkedése után Kűrosz (Círus)
perzsa király Babilónt is elfoglalja, első intézkedéseinek egyikeként megengedte
a korábban a babilóniak által leigázott és elhurcolt népeknek, hogy hazájukba
visszatérjenek, és helyreállítsák istentiszteleti helyeiket. Így Kr. e. 538-ban
a zsidóság számára is lehetővé vált a hazatérés, amelyre a király megbízottja,
Zorobábel és Jósua főpap vezetésével körülbelül ötvenezer izraelita vállalkozott
Ezsdrás könyvének leírása szerint.

A fogságból visszatért zsidók elsők között a Templom helyreállítását kezdték el,
azonban ennek munkálatai a körülöttük lévő tartományok helytartóinak áskálódásai
miatt közel húsz évre megakadtak, mígnem 516-ban sikerült befejezni a második
Templom felépítését. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a zsidóság jelentős része
továbbra is a perzsa birodalom különböző városaiban élt, és csak kisebb része
döntött úgy, hogy visszatér Júda avagy Jehud tartományába, ahogyan ekkor a
perzsák nevezték a területet.

A visszatérés második hulláma hatvan évvel később Ezsdrás, egy magasan képzett
írástudó és pap vezetésével történt, aki számos pap és lévita társaságában
érkezett Jeruzsálembe Artaxerxes Longimanus uralkodásának hetedik évében, azaz
körülbelül Kr. e. 457-ben, a király megbízólevelével, hogy ott a mózesi Törvény
rendelkezéseire tanítsák a zsidóságot. Az ő nevéhez fűződik az, hogy a Törvény
felolvasását és magyarázatát, valamint annak gyakorlati alkalmazását az
istentiszteleti élet középpontjába helyezték. A vallási reform jelentős
megújulást eredményezett a zsidóság körében.

A fogság utáni helyreállítás első nyolcvan-kilencven évében sor került egyrészt
a Templom újjáépítésére, másrészt a vallási-szellemi élet megújítására, azonban
a tartomány adminisztratív újjászervezése és Jeruzsálem városfalainak
újjáépítése nem történt meg. A lakosság továbbra is elszórtan élt a tartomány
kisebb városaiban és falvaiban. Jeruzsálem a Templom kivételével teljesen
lakatlanul állt, és több mint száznegyven évvel a történtek után még mindig a
babilóni pusztítás nyomait viselte magán.

Legalábbis így írták le Júda tartományából érkezett barátai a helyzetet Nehémiás
számára, aki ebben az időben, a már említett Artaxerxes király uralkodásának
huszadik évében a király pohárnokaként bizalmi pozíciót foglalt el a perzsa
udvarban. Nehémiás nem az egyetlen izraelita volt, aki magas pozícióba jutott a
babilóni vagy a perzsa udvarban, hiszen korábban Dániel, a babilóni bölcsek és
írástudók feje, mai szóval a szakértői kabinet vezetője volt szinte az összes
babilóni uralkodó mellett, egészen a perzsa hódításig. De hasonló képet fest a
zsidóság integrációs készségéről Eszter könyve is, ahol nemcsak Ahasvérus (Xerxes)
király felesége származott a zsidóság közül, de egyik magas rangú főembere,
Márdokeus (Mordechai) is, aki többek között leleplezett egy, a király ellen
szőtt merénylettervet.

Nehémiás – szüleihez hasonlóan – nem tért vissza Júdába az első
visszatelepüléskor. Valószínűleg évtizedek óta hűségesen szolgálta a perzsa
uralkodót, ami egy ilyen magas pozíció esetében bizonyára azt is jelentette,
hogy eunuchnak, vagyis heréltnek kellett lennie. Azt is megtudjuk a Nehémiás
könyvéből, amely akár személyes emlékiratainak is tekinthető, hogy minden
bizonnyal szerette az udvari szolgálatot, és jókedvűen végezte mindennapi
teendőit. Amikor azonban a Júdából érkezett lesújtó hírek eljutottak hozzá
Jeruzsálem állapotáról, már a király előtt sem titkolhatta lelkiismereti
válságát, és kérte áthelyezését Júda tartományába, hogy ott megszervezhesse ősei
városa falainak és kapuinak újjáépítését. A király kiadta az engedélyt, és Kr.
e. 444-ben mint megbízott helytartó érkezett meg Júdába, ahol szemlét tartva
nyomban munkához is látott, megnyerve az építkezés ügyének a tartomány
zsidóságának vezetőit is.

A Bibliának ez a könyve részletesen beszámol arról, hogy mind a papok, mind a
főemberek személyesen hogyan vettek részt a falak és a kapuk helyreállításában,
amely ugyanakkor nem is volt éppen akadálytalan, hiszen a környező tartományok
vezetői nem nézték jó szemmel Jeruzsálem megerősítését, így mindent elkövettek,
hogy Nehémiást megfélemlítsék, és elérjék a falak építésének leállítását.
Nehémiást azonban nem tudták elbizonytalanítani: folyamatos katonai készültséget
és őrséget biztosítva ötvenkét nap alatt megfeszített munkával sikerült a
városfalakat és a kapukat újjáépíteni. Vezetői képességeit számos más területen
is megmutatva eközben sikerült a társadalomban a felhalmozódó adósságok miatt
kialakult gazdasági válságon nagyvonalú és példamutató szociális intézkedésekkel
úrrá lennie, majd pedig gondoskodott az immár biztonságos lakóhelyet nyújtó
Jeruzsálem újbóli betelepítéséről is. Tizenkét éves helytartói ténykedése új
lendületet adott Júda tartomány helyreállításának: rendezett társadalmi és
gazdasági környezetet teremtett, ugyanakkor nem feledkezett meg arról, hogy a
helyreállításnak a Törvényben lefektetett szellemi alapelvei is érvényesüljenek.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek